szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Idén ötödik éve rendezi meg az Ecosim Kft. az ITech Challenge Bajnokságot, amelynek keretében idén egy szoftvercég vezetőiként kóstolhatnak bele a vállalatvezetés szépségeibe az informatikus és mérnökhallgatók.

A részvételhez nem szükséges gazdasági előtanulmány, elég a józan ész, a fantázia és a csapatmunka. A résztvevők először online tesztforduló keretében ismerkedhetnek meg a modellezett vállalattal és a szimulált gazdasági környezet szabályaival, összefüggéseivel. Ezt követően október-novemberben élő regionális selejtező fordulókon vesznek részt, ahonnan a legeredményesebb tíz csapat kerül az országos döntőbe. A végső küzdelemben induló csapatok szoros versenyéből kerül ki az év Műszaki Diák Menedzsment Csapata.

A verseny fordulóin részt vesznek a támogatók is, akik a játék szüneteiben az általuk nyújtott karrierlehetőségekről számolnak be a hallgatóknak. Az érdeklődők 2010. október 22-ig nevezhetnek a 1,5 millió forintos összdíjazású verseny weboldalán.

Öt év után újra szabad turistáskodni Észak-Koreában

Öt év után újra szabad turistáskodni Észak-Koreában

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel