Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mégsem lehetne december elsejétől SMS-ben adatot bejelenteni, ha az Országgyűlés elfogadja a fideszes Koszorús Lászlónak az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítására csütörtökön benyújtott javaslatát.
A képviselő előterjesztése indoklásában rámutat arra, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény a telefonon és a központi rendszeren keresztül, elektronikus úton megvalósuló adatbejelentés mellett 2010. december 1-jei hatállyal lehetővé kívánta tenni az egyes, arra alkalmas mobiltelefonokon futtatható, külön kifejlesztett alkalmazás segítségével történő SMS-alapú adatbejelentést is.
A már létező ügyintézési csatornák használatának gyakoriságán alapuló gyakorlati tapasztalatok azonban azt támasztják alá, hogy nincs szükség egy ilyen SMS-alapú bejelentési mód létrehozására. A képviselő szerint az eddigi tapasztalatok alapján még az SMS-alapú megoldásnál jóval egyszerűbben kezelhető telefonos bejelentés is csak az összes bejelentés kevesebb mint egy százalékát tette ki, az SMS-alapú alkalmazás kifejlesztéséhez és bevezetéséhez viszont több száz millió forintos fejlesztésre lenne szükség, amely beruházás végül érdemben nem hasznosulna.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.