szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közalkalmazottak demonstráltak szerdán Pécsett, követelve a közelmúltban megvont béren kívüli juttatásaik visszaadását.

A több száz tüntető egyebek mellett "70 ezerért dolgozunk!", illetve "Elég a munkajogi kiszolgáltatottságból!" feliratú transzparensekkel vonult a városháza elé, majd a beszédeket követően petíciót adtak át Staub Ernőnek, a városi oktatási referatúra csoportvezetőjének.  A tíz szakszervezet által jegyzett dokumentumban azt követelik, hogy a dolgozók legalább a tavalyi 80 ezer forintos szinten kapják meg az éves béren kívüli juttatást, és biztosítsák számukra a bankszámla-vezetési költségeik 13.800 forintos fedezetét.

A közalkalmazottak emellett azonnali érdemi tárgyalásokat akarnak az önkormányzati fenntartású intézmények sorsáról, s erre a kezdeményezésükre április 10-ig várnak választ az önkormányzattól. Ennek hátterében az áll, hogy a városvezetés felmenő rendszerben iskolák összevonását is tervezi. A pécsi közgyűlés március 10-én, Trombitás Károly (Fidesz) képviselő utolsó pillanatban benyújtott módosító indítványával fogadta el a város idei költségvetését, amely szerint megszűnik a közalkalmazottak béren kívüli juttatása a baranyai megyeszékhelyen. 

A döntést némileg ellensúlyozza, hogy január 1-ig visszamenőleg ez év november 30-ig legfeljebb havi bruttó 8.500 forinttal emelik a havi bruttó 100 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét, de ezt leszámítva a város összesen mintegy 300 millió forint megtakarítást remélhet a cafeteria megvonásától.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) városi ügyvivője a megvonásról szóló döntés után az MTI-vel azt közölte: a költségvetés elfogadása előtti napon tartott érdekegyeztetésen szó sem volt hasonló elképzelésről. Mi több, a tervek szerint éves szinten bruttó 80 ezer forint cafeteriát kaptak volna a közalkalmazottak. Véleménye szerint a városvezetés már akkor tudta, hogy erre esély sincs, hiszen a módosító indítvány egy részletesen kidolgozott, táblázatokkal kiegészített munka volt. 

A baranyai megyeszékhely az idén mintegy 44,1 milliárd forint bevétellel és 46,4 milliárd forint kiadással, azaz csaknem 2,3 milliárd forintos költségvetési és félmilliárd forintos finanszírozási hiánnyal számol. A különbözeten felül további félmilliárd forint növeli a teljes hiányt. Utóbbi abból adódik, hogy az önkormányzat hiányát működési hitellel, továbbá hosszú lejáratú hitel felvételével pótolja, amelyeket már az idén el kell kezdenie törleszteni.

Páva Zsolt (Fidesz) polgármester a költségvetés elfogadásakor fegyelmezettnek és takarékosnak nevezte a büdzsét. Hozzátette: az előző időszak gazdálkodása nagyban befolyásolja az idei számokat. "A stabilitás költségvetése fenntarthatóvá alakítja a rendszert" - jegyezte meg. Pécs hitelállománya jelenleg mintegy 34 milliárd forint, a város a 2033-ig futó tartozásainak törlesztésére évi 3 milliárd forintot fordít.

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Az USA idilli állapotban volt, aztán jött Donald Trump

Az USA idilli állapotban volt, aztán jött Donald Trump

Kiderült, milyen propagandafilmeket rendel a Fidesz-frakció félmilliárdért a Kálomista fia vezette cégtől

Kiderült, milyen propagandafilmeket rendel a Fidesz-frakció félmilliárdért a Kálomista fia vezette cégtől

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték

Tomán Szabina: Saját vállalkozásaimon éreztem meg a kegyelmi botrányt, egy üzletünk kirakatát betörték