Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kormányváltás óta 117 alkalmazottat bocsátott el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és 173 új munkatársat vettek fel - erről Petykó Zoltán elnök beszélt a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában.
Petykó Zoltán szerint jogilag és struktúrájában is ésszerűtlenül volt összerakva az intézmény, ezért változtattak rajta. Hozzátette: átvilágították a nagy és a kiemelt milliárdos projekteket, személyi változtatásokat hajtottak végre, a felső vezetést, a fő irányítókat cserélték ki.
Az elnök azt mondta: a személycserék miatt nem lassult az intézményrendszer. Hozzátette, hogy az elmúlt 10 hónapban havonta átlagosan 725 projektről született támogatói döntés, az azt megelőző időszakban - 2007-2010. május között - havonta átlagosan 546. A szerződött projektek száma átlagosan havi 866-ra nőtt a korábbi 448-ról. Havonta 64,68 milliárd forintot fizettek ki, szemben a korábbi 23,73 milliárddal. Négy év alatt mintegy 6600 milliárd forint kifizetését kell még végrehajtanunk, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi tempó sem elég, további erőfeszítésre lesz szükség - fogalmazott Petykó Zoltán.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.