Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A miniszterelnök asztalán van az a tizenhat pontból álló javaslat, amely a közszolgálati életpályák összehangolásához szükséges lépések pontos menetrendjét tartalmazza, és még idén kidolgozzák a közszolgálati teljesítménymenedzsment-rendszer elvi és módszertani alapjait - írja a Magyar Nemzet.
Olyan közös kapcsolódási pontokat tartalmaznak majd a köztisztviselők, a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók, illetve a hivatásos és szerződéses állományú katonák új életpályamodelljei, amelyekkel a kormányzat az egyes ágazatok közötti átjárhatóságot akarja megteremteni a csaknem 140 ezer érintett részére - olvasható a lapban.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy közös elvek és értékek mentén módosítják majd az érintett jogszabályokat a következő hónapokban annak érdekében, hogy január elsejétől elindulhasson a közszolgálati életpályák összehangolt rendszere. Ennek első lépéseként az érintett tárcák - a közigazgatási, a nemzetgazdasági, a külügyi, a belügyi és a honvédelmi - július 31-ig elkészítik az egyes életutakhoz kapcsolódó ágazati stratégiákat. A lap szerint ezt követően augusztus 15-ig megvizsgálják a rugalmas munkaidő-végzés lehetőségeinek alkalmazhatóságát, illetve a túlmunka, az ügyelet és a készenlét szabályozását a közszférában.
A kormány számára a lap szerint augusztus 31-ig készülhet el az a tanulmány, amelyben részletesen bemutatják a hivatásos állomány tagjainak az egyes ágazatokban (közoktatás, szociális és gyermekvédelmi igazgatás, egészségügy, művészeti, közművelődési vagy közgyűjteményi terület) történő elhelyezkedését és ezek várható költségvonzatát.
Az év végéig létrehoznák a közigazgatási alapvizsga új rendszerét, egységesítenék a közigazgatási és rendészeti szakvizsgák kötelező tárgyait és megalkotják az integrált továbbképzési programjegyzéket - írja a napilap.
Az év végéig ugyancsak kidolgoznák a közszolgálati teljesítménymenedzsment-rendszer elvi és módszertani alapjait, míg az ehhez szükséges informatikai alkalmazást 2012. július 1-ig fejlesztik ki. A Magyar Nemzet szerint 2011 végéig megvizsgálják a kormány-tisztviselői kártya hivatásos állományra való kiterjesztésének lehetőségét is.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.