szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kiemelt beruházásokért felelős gazdasági főigazgató-helyettese lesz szeptembertől Ruzsa Csaba, a tavalyi pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) volt igazgatója.

Az intézmény vezetése Ruzsa Csabát a közelmúltban tizenkét pályázó közül választotta ki és bízta meg a munkakör betöltésével - írta közleményében a PTE. Hangsúlyozták: a vezető - akinek a megbízatása öt évre szól - a pécsi EKF-program korábbi vezetőjeként rendkívül komoly tapasztalatokat szerzett a kiemelt beruházások megvalósítása területén.

A főigazgató-helyettes feladatai közé tartozik majd a PTE félmilliárd forintot elérő építési, technológiai beruházásainak, projektjeinek megvalósításával kapcsolatos folyamatok gazdasági, pénzügyi feladatainak koordinálása. Ruzsa Csaba elemzéseket készít a rektor és a gazdasági főigazgató számára a beruházások költséghatékonyságáról, a szakmai szolgáltatói színvonal emelésének lehetőségeiről. Emellett menedzseli a Baranya megyei közgyűlés, a pécsi önkormányzat és az egyetem közötti gazdasági együttműködést is.

Ruzsa Csaba 2008 októberétől az EKF-program végéig volt a pécsi kultúrfővárosi projekt első számú vezetője. Az EKF keretében mintegy 36 milliárd forintot fordítottak nagyberuházásokra és 9 milliárdot kulturális programokra, valamint marketingre.

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

A nagy átverés: valójában még éhesebb lehet a cukorpótlótól

A nagy átverés: valójában még éhesebb lehet a cukorpótlótól

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

A Tisza Párt EP-képviselője elmondta, mit kezdenének az egészségüggyel, ha kormányra kerülnének

Fenyegetőzéssel reagált az orosz külügy Merz bejelentésére, hogy Taurus rakétákat küldene Kijevnek

Fenyegetőzéssel reagált az orosz külügy Merz bejelentésére, hogy Taurus rakétákat küldene Kijevnek