szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tizenötmillió forinttal támogatja a Katolikus Karitász az iskolakezdést, 15 egyházmegyében 1500 rászoruló diák részesül a támogatásból – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata.

Mint írták, az idén egyházmegyénként száz általános vagy középiskolás korú gyermek tanévkezdését támogatja a segélyszervezet tanulónként tízezer forint értékű utalvánnyal, amelyet október 30-ig lehet tanszerre, sportruházatra, valamint iskolai felsőruházatra beváltani egy országos áruházlánc bármely egységében. Családonként legfeljebb három gyermeknek adnak támogatást.

Budapesten Mádl Dalma, a karitász jószolgálati nagykövete és Écsy Gábor országos igazgató adta át az utalványokat. A karitász egyházmegyei szervezetei folyamatosan adják át a támogatásokat a családoknak szeptember első heteiben, mert "a tanév megkezdése számos családnak jelent anyagi megterhelést".

MTI / Komka Péter

Támogatásra jogosultak a nagycsaládosok, a munkanélküli szülők gyermekei, a létminimum alatt élő családok, a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok, valamint azok a családok, amelyekben tartósan beteg szülő vagy gyermek él – tették hozzá. Az elmúlt napokban mintegy 1,3 millió diák és 150 ezer pedagógus számára kezdődött meg a 2011-2012-es tanév. Az új iskolaévben 98 700 diák kezdte meg az első osztályt, általános iskolába összesen 749 ezren járnak.

 

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Könyvkiadót indított az egyik legismertebb magyar haditudósító

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve

Az állami hiúság vására – A Budapesti Nemzetközi Vásár rezsimeken átívelő 100 (vagy több) éve

Félénk típus? Mégis simán lenyomhatja a bátrabbakat – az egerektől lesték el a tudósok

Félénk típus? Mégis simán lenyomhatja a bátrabbakat – az egerektől lesték el a tudósok