szerző:
Klubrádió
Tetszett a cikk?

Még az oktatási bizottság fideszes alelnöke sem tudja, milyen szakértői csapat készítette el az oktatási törvényt. Azt sem tudni, lesz-e forrás ennek kivitelezésre. Hiába mondtuk el aggályainkat, „nagyon kevés esetben talált értő fülekre” - fogalmazott Pósán László, aki bevallása szerint még nem találkozott a felsőoktatási koncepcióval.

Több, az oktatási törvényben olvasható elképzeléssel nem ért egyet Pósán László. Az országgyűlés oktatási bizottságának fideszes alelnöke a Klubrádiónak elmondta, az, hogy a közoktatásból köznevelés lesz, "fogalmilag még rendben is van", viszont érthetetlen az az elképzelés, hogy a 6 és 8 osztályos gimnáziumok esetében 3. és 4. nyelvben is gondolkodunk - mondta Pósán László. Magyarországon azt kellene elérni, hogy legalább egy nyelven meg tudjunk szólalni, ha megkérdezik az utcán, hogy hol van a pályaudvar vagy a legközelebbi bolt - tette hozzá.

Hoffmann Rózsa
Fazekas István

Az egész napos oktatást alsó tagozatban még meg lehet csinálni, hiszen napköziotthonos ellátást sokan vesznek igénybe, mivel nem tudják megoldani a gyermek délutáni elhelyezését. Ötödik osztálytól kezdve viszont sok gyerek jár délután sportolni vagy zeneórákra, egész napos iskola esetén azonban nem hiányozhatnak a délutáni órákról.

Ez így átgondolatlan. Nem tudnak eljutni a különórákra, külön foglalkozásokra. Ugyanilyen értelmetlen, hogy a felső tagozatosok délután, szülői kérésre külön engedéllyel eltávozhatnak óráról, csakhogy akkor délelőtti órákról miért nem távozhatnak el? - tette fel a kérdést Pósán László.

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató