szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sztrájkbizottságot alakított a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata, mert álláspontjuk szerint az új felsőoktatási törvény ellehetetlenítené a jelen és a jövő értelmiségét.

A felsőoktatási törvény átalakítása kiszolgáltatottá tenné az egyetemeken és főiskolákon dolgozó és tanuló polgárokat - mondta Áment Balázs általános alelnök kedden Szegeden, az SZTE központi épülete előtt.

Azzal, hogy bizonyos szakokon a tervek szerint kizárólag költségtérítéses képzések indulnának, lehetetlenné tennék, hogy a hátrányos helyzetű, de tehetséges diákok ezeket válasszák - hangsúlyozta.

Áment Balázs szerint, bár egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a sajtóban az államilag támogatott képzéseken végzők "röghöz kötésével" kapcsolatban, a hallgatói vezető már az ötlet felvetését is elfogadhatatlannak tartja, mert akadályozná a szabad munkaerő-áramlást.

Az alelnök a legsúlyosabb problémának azt tartja, hogy szerinte a felsőoktatási törvény koncepciója "az érintettek feje fölött", érdemi párbeszéd nélkül született meg.

Az SZTE hallgatói önkormányzata az elmúlt napokban konzultált az érintett szakszervezetekkel, és ezután döntött a sztrájkbizottság megalakításáról - mondta Áment Balázs.

A szegedi hallgatók részt vesznek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Budapestre meghirdetett demonstrációján, de Szegeden is terveznek hasonló akciót.

 

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

Vasárnap is durva jelenetek zajlottak a grúz parlamentnél

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

A Nyugat eredményesen kerülgeti a Putyin által húzott vörös vonalakat

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után