szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kilencvenhárom emberrel közölték a ma a TV2-nél, hogy ezentúl nem tartanak igényt a munkájukra - értesült a Népszabadság. A csatorna a tavalyi 2,2 milliárdos veszteség után a lap szerint takarékoskodásba kezdett, az elbocsátások mellett korábban tervezett műsorokat is lefújt.

Jelentős részben a különböző produkciókban dolgozó technikai szakembereket, operatőröket, technikusukat, stúdiószemélyzetet érintett a leépítés, ezen kívül megváltak öt riportertől, archivátoroktól és asszisztensektől is - értesült a Népszabadság. Csökkentették a promóciós stáb és a pénzügyesek létszámát is. Az elbocsátások után a lap szerint a létszám valamivel 300 felett lesz a csatornánál.

A csoportos létszámleépítés tényét szeptember végén jelentette be a TV2 vezérigazgatója, de az érintettekkel csütörtökön közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájukra. Simon Zsolt vezérigazgató korábban azt nyilatkozata, hogy a tévé hatékonyabb működtetése érdekében történnek az elbocsátások. A nézettségben második csatornának 2010-ben 19 milliárd forintos árbevétele volt, ez mintegy 8,6 milliárd forinttal maradt el az RTL Klubétól. A cég a 2009-es 654 milliós nyereség után 2010-ben 2,2 milliárd forint veszteséggel zárta az évet.

Vizsgálatot indított a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája ellen az Európai Unió

Vizsgálatot indított a Mathias Corvinus Collegium brüsszeli irodája ellen az Európai Unió

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Több mint 100 veszélyes kémprogramot találtak, telefonokon terjednek azokhoz, akiket kipécéztek

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni

Tordai: Hatvanpusztán Orbánék építkezésén kétszáz éves műemléket sikerült tönkrevágni

Trump Meloninak: Száz százalék, hogy lesz megállapodás az EU-val

Trump Meloninak: Száz százalék, hogy lesz megállapodás az EU-val