szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kreativitás, ambíció, csapatmunka, merészség és utazásra való nyitottság. E tulajdonságok nélkül ne is pályázzon senki űrhajósnak a NASA-hoz. Az álláshirdetés szerint a fizetés kiváló, a nemzeti űrkutató intézet pedig az USA kormányzatának egyik legjobb munkahelye.

Úgy látszik, továbbra is gondban van a NASA, bár idén nyáron ért véget a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram. Az űrügynökség következő, 21. csoportjába 2012. január 27-ig lehet jelentkezni, amit persze hosszadalmas szűrőfolyamat követ. A fizetés évi 64 ezer és 141 ezer dollár, azaz körülbelül 15 és 31 millió forint között mozog.

Általában olyan embereket keresnek, akik vezettek már sugárhajtású repülőgépet, vagy kiválónak bizonyulnak saját területükön. A most meghirdetett pozíció betöltéséhez a NASA szerint a jelentkezőknek többek között speciális felsőfokú mérnöki, biológusi vagy matematikusi végzettséggel, és legalább ezerórányi repülési tapasztalattal kell rendelkezniük. A kiválasztási folyamat része a szigorú szellemi és fizikai teszteken való megfelelés, az éleslátás, a megfelelő vérnyomás, és a 157-190 cm közti (62-75 inch) magasság. A toborzás-kiválasztási procedúra eredményét a NASA 2013 márciusában jelenti be, majd a kiválasztott asztronauták néhány évig tartó kiképzésen esnek át.

AP
A NASA jelenleg azon dolgozik, hogy űrhajósait 2025-ben eljuttassa egy aszteroidára, majd a 2030-as évek közepére a Marsra. Az amerikai nemzeti kutatótanács korábbi közlése szerint a nemzeti űrkutató intézetnek nincs elegendő asztronautája programjai megvalósításához. Szakértők úgy vélik, a NASA-nak növelnie kellene űrhajósainak számát ahhoz, hogy hatékonyan tudjon közreműködni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzett munkákban, illetve egy másik űrkutatóbázis kiépítésében is.

Jelenleg mintegy 60 űrhajós dolgozik a NASA-nak, ami kevesebb, mint a fele a 10 évvel ezelőtti legénységnek, amely 149 főt számlált. Az álláshirdetés egyetlen szépséghibája számunkra: elvárás az amerikai állampolgárság.
MTI Tech

Kevés az űrhajós a NASA-nál

Nincs elég asztronautája a NASA-nak annak ellenére sem, hogy idén júliusban befejeződött a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram – tájékoztatott csütörtökön az amerikai nemzeti kutató tanács, amely a kormányzat tudománypolitikáját hivatott fejleszteni.

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?

Kaphatnak-e magyar nyugdíjat átköltöző ukrán nyugdíjasok?