Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak a zágrábi repülőtér dolgozói pénteken délelőtt tizenegy és délután tizenhat óra között, miután nem sikerült megállapodni a légikikötő vezetésével az új kollektív szerződésről.
A sztrájkolók azt akarják elérni a repülőtér mintegy 1050 dolgozója számára, hogy foglalják szerződésbe, ha koncesszióba adják a repülőteret egy külső cégnek, akkor ne sérüljenek a dolgozók jogai, az új munkáltató egyoldalúan ne módosíthassa a munkaszerződéseket.
Ha nem sikerül megállapodni a vezetéssel, akkor november 21-én, hétfőn egész napos munkabeszüntetést tartanak a dolgozók, majd egy hét múlva, november 28-án ismét sztrájkot tartanak mindaddig, amíg nem teljesítik követeléseiket. A légikikötő vezetése jogtalannak tartja a munkabeszüntetést, és keresetet fog benyújtani, hogy a bíróság tiltsa be a sztrájkot.
A vezetéstől származó információk szerint a legalacsonyabb fizetés egy szakképzetlen dolgozó esetében havi 5 924 kuna (244 ezer forint), erre jön még utazási és étkezési hozzájárulás, karácsonyi, húsvéti és nyaralási különpénz, valamint egyéb juttatás, például egészségszűrés, prémium.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.