szerző:
MTI/Magyar Hírlap
Tetszett a cikk?

Évente legalább kilencszáz új hallgatót kellene felvenni támogatott jogászképzésre csak ahhoz, hogy az állam jogászigényét kielégítsék - írja a Magyar Hírlap keddi számában a Felsőoktatási és Tudományos Tanács számára készített elemzésre hivatkozva.

A Szalay Gyula, a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja és Kocsis Miklós, a Pécsi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékének oktatója által készített elemzés arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar munkaerőpiacon csaknem 55 ezer jogász tevékenykedik, ebből 34 ezren állami funkcióhoz kapcsolódó munkakörben dolgoznak.

A jogász életpálya hossza átlagosan 35 év, vagyis minden évben több mint 1500 friss diplomásnak kell kilépnie az egyetemekről ahhoz, hogy biztosítva legyen a reprodukció, ehhez - 20 százalékos lemorzsolódással számolva - legalább évi 1800 fős kapacitás szükséges.

Túry Gergely

Ha csak az állami igényt vesszük, akkor is évente legalább 900 hallgatót kellene felvenni támogatott jogászképzésre. "Ennél alacsonyabb létszám az állami funkciók gyakorlását már közvetlenül gátolja, tehát az államilag finanszírozott létszám ennél kevesebb nem lehet" - szögezték le a szakemberek a lap szerint.

A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon a joghallgatók a teljes hallgatói létszám négy-öt százalékát teszik ki, ami nemzetközi összehasonlításban alacsony, az uniós átlag ugyanis ennek kétszerese. Ősszel a tavalyi 800 helyett száz hallgató nyerhet felvételt állami ösztöndíjjal jogászképzésre - emlékeztet a lap.

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet, amelyet nemrég ingyen kapott az államtól

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt