szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A HVG kiadója csütörtökön immár harmadízben indítja el országos középiskolás vetélkedőjét, a Tudásolimpiát. A 2010 óta megrendezett tavaszi versenyeken évente több száz iskola csapatai neveztek és sok ezer diák mérte össze két hónapon át a tudását azért, hogy a leggyorsabbak és legügyesebbek megnyerhessék az értékes díjak valamelyikét.

Csütörtökön indítja el a HVG kiadója a Tudásolimpia nevű országos középiskolai vetélkedőjét. A versenyzőknek nyolc héten át alkalmanként nyolcvan, a HVG hetilap adott számából föltett kérdésre kell válaszolniuk. A szervezők minden iskola, maximum 15 fős tanulócsapat, illetve egyéni jelentkező érdeklődésére számítanak. Leginkább azokra, akik a versengés izgalmán, a győzelem dicsőségén és a díjak megszerzésének örömén túl szeretik a nyomtatott betűk által felfedezni, megismerni a világ történéseit és képesek magabiztosan utat vágni maguknak a hírek rengetegében.

A játék menete

A versenyzők a Facebook-azonosítójukkal regisztrálhatnak, és a jelentkezés után nem kell mást tenniük, mint megválaszolni a hetente feltett kérdéseket, amelyekre az a heti HVG-ben található a megfejtés. A játékosoknak módjuk lesz „külső tanácsadót” is igénybe venni, hetente egy kérdésnél ugyanis segítségül hívhatják Facebook-ismerőseiket. A sorozat végén az összesített eredmények és a gyorsaság alapján dől el, kik lett az egyéni győztes és melyik iskola tudhatja magáénak a legjobb csapatot.

A vetélkedő célja az, hogy mindenki nyerhessen: izgalmat, ismereteket, ajándékokat, sőt a legszorgalmasabbak, leggyorsabbak és legügyesebbek mindhármat egyszerre.

Akinek jelentkezni akar, látogasson el a kviz.hvg.hu oldalra további információkért.

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

Így lesz 30 százalékkal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Így lesz 30 százalékkal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését