szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Adócsökkentést ígérnek jövőre az év végi romániai parlamenti választásokon győzelmi esélyekkel induló kormánypártok, az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett háromkulcsosat vezetnének be, és az szja mellett csökkentenék a társadalombiztosítási járulékot is.

A román szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok alkotta Szociálliberális Szövetség (USL) egy héttel ezelőtt került hatalomra az Ungureanu-kabinet bukása után. Victor Ponta miniszterelnök máris bejelentette, hogy milyen adómódosításokat terveznek, ha a választások után is ők maradnak hatalmon.

Közölte, az USL háromkulcsos személyi jövedelemadó bevezetését tervezi. Jelenleg Romániában egységes, 16 százalékos jövedelemadó van érvényben 2005. január 1-je óta. Ponta szerint a szociálliberálisok nem növelnék az adót, hiszen 16 százalék maradna a társasági adó a vállalatok esetében, valamint a személyi jövedelemadó felső kulcsa. Az átlagjövedelemnél kevesebbet keresők esetében azonban 12, illetve 8 százalékra csökkentik az szja mértékét.

Ponta szerint a nyugdíjbiztosítási járulékot is mérsékelnék, amely jelenleg 31,3 százalék. Ebből 10,5 százalékot a munkavállaló fizet az államnak, több mint 20 százalékot pedig a munkáltató. Ponta tervei szerint a kormány öt százalékponttal csökkentené a munkáltatók által fizetendő járulékot.

Victor Ponta
AP / Vadim Ghirda

A szociálliberálisok kedvezményes áfát is bevezetnének azon mezőgazdasági termelők esetében, akik hajlandók kifehéríteni a termények árusításából származó jövedelmüket. Jelenleg a román mezőgazdaságban az adócsalás mértéke eléri a 80-85 százalékot. Az USL így azt tervezi, hogy visszafizeti az áfa 15 százalékát a jelenlegi 24 százalékból azoknak a termelőknek, akik törvényesen, számla felmutatásával igazolják terményük értékesítését.

Ponta elismerte ugyanakkor, hogy ezeket az adócsökkentési terveket csak akkor lehet megvalósítani, ha plusz bevételeket biztosítanak a költségvetésnek. A kormányfő a közpénzekkel való gondosabb gazdálkodást nevezte meg bevételnövelési lehetőségként.

Sulfina Barbu, az ellenzékben lévő Demokrata Liberális Párt (PD-L) politikusa ugyanakkor kételyeit fejezte ki, hogy a Ponta által vázolt tervek kivitelezhetők. Úgy vélte, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenezné a több szintes személyi jövedelemadót.

Románia 2009-ben kötött az IMF szervezésében újabb kétéves, mintegy 5 milliárd euró értékű hitelmegállapodást. Az IMF, az Európai Unió és a Világbank által biztosított kölcsönt Románia elővigyázatossági típusúnak tekinti.

A nemzetközi hitelezők bukaresti küldöttsége a múlt héten fejezte be sikeresen soron következett felülvizsgálati látogatását, amelyen egyelőre csak az idei gazdasági tervekről esett szó. Romániában az idén 1,5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. A román gazdaság tavaly lábalt ki a recesszióból, miután 2,5 százalékkal növekedett.

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

Politico: Trumpék a régi, korrupt ukrán elittel tárgyalnak, miközben Zelenszkijen egyre nagyobb a nyomás

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Lesotho zokon vette, hogy Trump szerint senki még csak nem is hallott az országról

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Túl kicsi volt a 4 tonnás Cadillac villany SUV, most nagyobb lett

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra

Gustav Gressel: Moszkva akár már jövőre ráronthat valamelyik uniós tagállamra