szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Réthelyi Miklós korábbi erőforrás-miniszter lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának új elnöke – jelentette be Balog Zoltán tárcavezető hétfőn a testület budapesti alakuló ülésén.

Balog Zoltán szakminiszter közölte: az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának részletes működését egy az idén februárban megalkotott kormányrendelet szabályozza.

A bizottság korábbi elnöke, Hámori József akadémikus, aki az első Orbán-kormány idején a nemzeti kulturális örökség minisztere volt, 11 éven át töltötte be ezt a pozíciót. Réthelyi Miklóst Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kérte fel a feladatra. Az új elnök mandátuma 4 évre, 2016-ig szól.

Az alakuló ülésen Réthelyi Miklós felszólásában azt mondta, nagy reményeket fűz a nevelésügyi, természettudományi, társadalomtudományi, kulturális, valamint a kommunikáció és információs szakbizottságok felállásához. A volt miniszter fontosnak nevezte, hogy az országon belüli együttműködés mellett a határon túli magyarokkal és nem magyarokkal is megfelelő kooperáció jöjjön létre.

A rendezvényen felszólalt Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet, a szervezet közgyűlésének tavaly ősszel megválasztott elnöke is. Beszédében meghatározónak nevezte a Külügyminisztérium globális nyitásra vonatkozó politikáját. Mint mondta, a magyar szervezet romaoktatással kapcsolatos lépéseit nemzetközileg is elismerték.

Az UNESCO az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete. Fő feladatai közé tartozik az oktatás, a kultúra, a tudomány és a kommunikáció etikai aspektusainak vizsgálata, a kisebbségek jogainak elismertetése.

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Tíz robbanást lehetett hallani Kasmír India által ellenőrzött részén a nemzetközi repülőtér közelében

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré

Lovasi András: Magyar Péter üzenete sokkal közelebb áll hozzám, mint Orbán Viktoré