Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány kiemelt gazdaságpolitikai célja az adósságállomány csökkentése mellett a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtő beruházások elősegítése, ennek eredményeként 2010-hez képest ma már 207 ezerrel többen dolgoznak az országban - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Karcagon.
Varga Mihály részt vett a helyi ipari parkban megvalósított infrastrukturális fejlesztés átadásán, valamint egy várhatóan 300 embert foglalkoztató műanyag-hasznosító központ alapkőletételén. A politikus hangsúlyozta: a kormány szeretné elérni, hogy a 10 milliós Magyarországon ugyanannyian dolgozzanak, mint a hasonló lakosságszámú Csehországban.
Ott 5,1 millió ember dolgozik, Magyarországon csak 3,9 millió - mutatott rá, hozzátéve: ez jól jelzi, hogy van még mit behozni az elmúlt évek lemaradásából.
Az elmúlt években át kellett alakítani az ellátórendszert, a szakképzést, valamint az oktatást, hogy "egy átlag magyarnak a munka igenis megbecsült dolog legyen, és ne otthon a segélyre várjon, ha éppen nincs munkahelye, hanem jövedelemhez jusson, és abból tartsa el a családját" - fogalmazott Varga Mihály.
A Karcagi Ipari Parkban az Új Széchenyi Terv keretében egy 244 millió forintos összköltségvetésű beruházásból a létesítmény északi területeinek alapinfrastruktúráját teremtették meg. A fejlesztéshez az Európai Uniótól közel 122 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyert a parkot üzemeltető társaság.
A projekt megvalósításával az ipari park infrastruktúráját teljesen kiépítették, aminek eredményeként megkezdődhetett az eddig hasznosítatlan területek bérbeadása, értékesítése. Legalább 8 új vállalkozás betelepülése várható. A Karcagi Ipari Park immár fogadóképes északi részén elsőként egy műanyaghulladék újrahasznosító innovációs központ alapkövét tették le.
Az eseményen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszédében a legnagyobb magyar környezetipari beruházásnak nevezte a fejlesztést. Rámutatott: egy 3 milliárd forintos program indul el, amely miközben megteremti a műanyag palackok újrahasznosításának módját, lehetőséget ad arra, hogy Magyarország a műanyag-hasznosítás kutatásában a világ élvonalába kerüljön.
A beruházás a városnak is hasznot hoz, hiszen hat évtizeddel a mezőgazdasági kutatóintézet alapítása után most egy újabb tudományos innovációs műhellyel gazdagodik a település - tette hozzá a miniszter.
A vidékfejlesztési minisztérium, amely a környezetvédelem területéért is felel, kiemelten támogatja, hogy a Magyarországon képződő hulladékot minél nagyobb arányban hasznosítsák, és megoldást találjanak a gazdaságba való visszaforgatására - húzta alá Fazekas Sándor.
Plutzer Tamás, a Recy-Pet Hungária Kft. vezetője azt emelte ki, hogy fejlesztésükhöz 2 milliárd forint állami támogatást sikerült elnyerni. Karcagot azért választották helyszínként, mert itt kapták a számukra legjobb ajánlatot hulladékfeldolgozási programjuk megvalósításához.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.