Leadna tíz kilót minden megerőltetés nélkül? Próbálja ki ezt!
„Kell valami kattanás ahhoz, hogy hajnali kettőkor kocsiba ülj, és ötven kilométert kocsikázz” – mondja egy programozó. Pifta nem álmatlanságban szenved, csupán az Ingress nevű stratégiai játék rabja. Mozgás, városfelfedezés, utazás és nagy csaták - a Pokémon Go előtt is volt élet a magyar kiterjesztett valóságban.
„Egyik barátomtól kaptam a meghívót, azt gondolta, jót fog tenni nekem egy kis séta. Igaza lett. Egészen pontosan 2555 kilométert regisztrált az alkalmazás, ennyit tettem meg 2013 szeptembere óta.”
Aki azt hiszi, hogy riportalanyom természetjáró vagy városnéző közösség tagja, hatalmasat téved. A civilben programozó fiatalember az Enlightened (Megvilágosodottak vagy Felvilágosultak) frakció Pifta nevű ügynöke, rutinos Ingress-játékos.
Az Ingress összefogáson, együttműködésen alapuló stratégiai játék, amelyet a Google és a Niantic nevű cég együtt adott ki. A cél – némileg leegyszerűsítve – a Föld elfoglalása; a bolygóért két ellenséges csoport harcol egymással, a már említett Megvilágosodottak és az Ellenállók (Resistance). Az Ingresst nem számítógéppel, hanem okostelefonnal, tablettel játsszák, ezekkel kell megközelíteni, majd elfoglalni a kijelölt pontokat (portálokat), majd hármat összekötve ellenőrzésünk alá vonhatunk egy-egy zónát. Ha az akció sikerült, a terület kék (Ellenállók) vagy zöld (Megvilágosodottak) színűvé változik a Google speciális térképén.
A portálok olyanok, akár az erődök: minél erősebbek, fejlettebbek, annál nehezebb őket megkaparintani. Összefogás nélkül szinte lehetetlen. Kooperáció kell a megerősítésükhöz is, a nyolcas szintű portálokhoz már nyolc ügynökre van szükség.
Mínusz tíz kiló – jótékony mellékhatás
Kezdésnek talán ennyi is elég (na meg, hogy regisztráljunk az Ingress.comon). Az Ingress legfőbb érdeme, hogy kimozdítja a játékosokat otthonról, lehetetlen csupán fotelből játszani – sétálni, keresni, ismerkedni kell. Míg a számítógépes játékokban csak a virtuális térben találkozhatnak, kommunikálhatnak egymással a szereplők, itt egy-egy helyszínen több száz, több ezer ember is összegyűlik. Ráadásul a rendszeres mozgás az ügynökök formáján, fizikai állapotán is meglátszik.
„Bár tavaly nem voltam sétabajnok, előtte másfél év alatt minden megerőltetés nélkül tíznél is több kilót adtam le"
– támasztja alá az Ingress jótékony mellékhatását Pifta. – A megszerzett erőnlétem azóta is megmaradt, és a súlyomat is tartom.” A kellemes formajavulásról az Ellenállók Nero fedőnevű ügynöke is beszámolt: „Persze, hogy jobb formában érzem magam, ez a sok mozgással jár. A játék számlálója szerint több mint háromezer-kilencszáz kilométert tettem meg eddig.”
Emlékezetes csaták Milánótól Budapestig
Bár a kilométer-számláló dicséretes számokat mutat, a játékot a nagy csaták teszik igazán különlegessé. Két kiemelt, előre megszervezett esemény van, a ritkább és így különlegesebb Anomáliák, valamint a havonta megrendezett Első Szombatok.
„A valóságban úgy kell ezt elképzelni, hogy sok, gyakran több ezer ember összejön egy helyszínre, szaladgál, kiabál, utasításokat oszt, és veszettül nyomogatja a telefonját. Közben különböző csatornákon kapnak utasításokat az operátoroktól – meséli a csatákról Pifta. – Az Anomáliák kapcsán járt sok ügynöktársam Zágrábban, Krakkóban, Milánóban, Pozsonyban. Jelenleg Bécsbe készülünk. Néhány eseménynek magyar helyszíne is volt, a legjelentősebb a 13Magnus volt Budapesten.”
Ez utóbbira Nero is jól emlékszik: „Ez volt az első olyan Anomália, amiben részt vettem, Budapest az egyik kapcsolt város volt a főhelyszín mellett. Csapatvezetőként az volt a feladatom, hogy az adott területen, adott időablakokon saját szinten tartsuk a portálokat. Nagy csatában végül a Felvilágosultak nyertek.”
Határozottan addiktív Anomáliák
Ahogy a csatáknak, az Ingressnek is a felfedezés az egyik legnagyobb élménye. Saját környékünket, városunkat is jobban megismerjük, nem is beszélve arról, amikor idegen városokba, országokba utazunk. Egy-egy csata komoly hatással van a turizmusra is.
„Ezeknek a harcoknak a közösségi élmény a legnagyobb erejük. Az ember elmegy Krakkóba csatázni egyet, aztán szétnéz a városban, és talán el is tölt ott pár napot. Magát az eseményt is a történelmi városrészekben rendezik meg, így mindig van bőven látnivaló. Ezekre a szervező NIA és a frakciók is külön készülnek, a regisztráltak névtáblákat, információkat kapnak. Volt már város, ahol a turisztikai hivatal is beszállt, térképpel, kis táskával segítve a szervezőket, játékosokat” – meséli a külföldi csatákról Pifta.
Az Anomáliák különlegességét Nero is kiemeli:
„Határozottan addiktívek. Rengeteg ember jön össze a világ minden tájáról. Hatalmas turisztikai potenciál lehet benne”.
Ismerősök a világ minden táján
Ha arra keressük a választ, hogy a mozgás és az izgalom mellett miért éri meg játszani, mindkét régi motoros ugyanazt válaszolja. „Én szinte a kezdetektől csak a közösségért játszom. Persze, fontosak a szintek elérései is, de az csak eszköz volt. Többen vannak, akikkel a játékon kívül is találkozunk” – meséli Nero.
Ezzel Pifta ügynök is egyetért:
„Legalább ötven-hetven olyan ismerősöm van az országban, akiktől nem félek segítséget kérni, ha épp feléjük járok. De ez tulajdonképpen az egész világra igaz. Mindenhol vannak olyan ügynökök, akikkel azonos frakcióhoz tartozom, ezért szívesen összefutnak velem, segítenek, eligazítanak, mire kell figyelnem az adott országban. Sőt, ez az ellenfél ügynökeivel is megtörténik. Ez a játék jó útlevél, menjek külföldre vagy itthon valahová, jó eséllyel lesz még legalább egy ilyen hülye, akivel összefuthatok. Rossz tapasztalatom nem sok van, de tény, hogy vannak, akik rosszul veszik, ha elkezded lőni a portálokat”.
Az idióták idővel kikopnak
Pifta az utolsó mondatával kényes pontra tapintott, kár lenne tagadni, hogy mint minden közösségben – már csak a nagy számok törvénye szerint is – az Ingressben is akadnak javíthatatlan idióták, mint arra egy harmadik ügynök, Kylisearn rámutat.
„Én a kezdetektől játszom, és az a legrosszabb, hogy mára a közösség megváltozott. Vannak páran, akiknek a játék csak az uszításról, a zaklatásról szól. Szerintem a legnagyobb gond az, hogy sok olyan játékos vesz részt benne, aki azelőtt csak fotelből játszott közösségi játékot, és mivel ott simán viselkedhetett bunkón, nem érti, hogy ez más. Ugyanazt a minősíthetetlen viselkedést adja elő, csak élőben.”
Nero szerint nem olyan vészes a helyzet: „Hallottam én is egy-egy kirívó esetről, de nem ez a jellemző. Szerintem ez még mindig a közös játékról szól”.
Pifta sem gondolja ezt annyira meghatározónak: „Vannak történetek, akár magyar, akár világviszonylatban, de egyáltalán nem érzem azt, hogy az Ingressben nagyobb arányú lenne a gyökerek száma, mint bárhol máshol az életben. Egyszerűen vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a lakókörnyezetükben lévő portálok az övék, és személyes támadásnak veszik, amikor valaki akár csak belelő a portálba. Általában az ilyen játékosok vagy megtalálják a foltjukat, vagy marginalizálódnak, és egy idő után vagy kikopnak vagy elszigetelődnek, ahogyan ez a való életben is megtörténik az agresszív, vállalhatatlan emberekkel.”
Kell valami kattanás egy éjjeli utazáshoz
Pifta semmiképpen sem szeretne „kikopni”, bár kevesebbet játszik, és inkább szervez, irányít. Azért semmi pénzért sem hagyná abba.
„Ez életforma, és valóban, kell valami kattanás ahhoz, hogy akár éjjel is elindulj egy megtámadott portálhoz. Vagy ha kell, hajnali kettőkor kocsiba ülj, 50 kilométert kocsikázz, hogy a többiek ne teljesen bekékült Budapesten töltsék az álmukat. A kedvenc történetem azé az ügynöké, aki lement kenyérért. Úgy négy-hat órája...”.
Hogy is fogalmaztak? Határozottan addiktív.
Mező Gábor cikke eredetileg a HVG Extra Business 2016/1-es számában jelent meg. A lap legfrissebb számát - amely a hatékonyság, a fókuszálás és időmenedzsment témákat dolgozza fel - itt rendelheti meg. A magazinra pedig itt fizethet elő kedvezményesen. Hasonló cikkekért lájkolja a HVG Extra Business facebookos oldalát.