HVG Extra Business: Mi a közös nevező a filmjeiben?

Aszhar Farhadi: Mindegyikben egymásra fűzöm a történeteket, az emberi históriákat, csak éppen mindegyikben másra helyezem a fő hangsúlyt. A férfi-nő kapcsolat az egyik legősibb a mai világunkban, de a problematikája viszonylag modern dolog. Maga a forgatási stílus is hasonló: nagyon szeretem például a vállon hordott kamerával készült jeleneteket, amelyeknek egyrészt dokumentarista jellegük van, másrészt fokozzák a feszültséget.

HVG Extra Business: A színészekkel hogyan tud ilyen intim, meggyőző módon együttműködni?

Aszhar Farhadi: A színházból érkeztem a filmhez: már ott megtanultam, hogyan kell a megfelelő színészeket megtalálni, és kidolgoztam a színészvezetési módszeremet is. Nagyon fontos, hogy a filmjeim realisztikusak legyenek: így – noha sokat próbálunk az egyes felvételek előtt – azok elsősorban nem a forgatókönyv felolvasásából állnak, hanem utcai jelenetekből, valós élethelyzetekből építkeznek, és így aztán a színészeim is közelebb kerülhetnek a témához. Bár én teremtem meg a filmjeim karaktereit, a színészek építik fel azokat. Ezért nagyon fontos, hogy ők is szinte nulláról induljanak: velük együtt visszatérek az alapokhoz, a lecsupaszított figurákhoz, hogy ugyanazzal a megértéssel, gondolati háttérrel tudják eljátszani a szerepeiket, mint amellyel én megalkottam a karaktereket.

HVG Extra Business: Mennyire lennének mások a filmjeinek a történetei, ha a nyugati világban játszódnának, és nem a Közel-Keleten?

Aszhar Farhadi: A sztorik fele más lenne, másik fele meg ugyanolyan. Maguk az alapszituációk egyáltalán nem olyanok, hogy azok Nyugaton ne történhetnének meg. A tengerentúli közönségtől gyakran hallom azt a visszajelzést, hogy ezek a problémák akár az övéik is lehetnének, nem is különbözünk egymástól. Ugyanakkor a filmjeim néhány aspektusa tényleg helyhez kötött: a társadalmi kategóriák és a viszonyrendszerek természetesen a legjobb példák az iráni jellegzetességekre.

HVG Extra Business: Az ügyfél című film alapja az egyik leghíresebb Arthur Miller-darab, Az ügynök halála…

Aszhar Farhadi: Igen, ezt a darabot már a főiskolás éveim alatt is nagyon szerettem. Ugyanakkor nem akartam filmes adaptációt készíteni belőle, sokkal inkább azt szerettem volna, hogy a színházi és a mozgóképes alkotás egymás tükörképei legyenek. A filmem fő karakterei a színházban is pont ezt az előadást játsszák, ahogy a férfi főszereplő, Emad is pontosan úgy omlik össze fokozatosan, mint az épület, ahol korábban laktak, és mint a darabban Miller hőse, Willy Loman is.

HVG Extra Business: Emadnak az a külön tragédiája, hogy túlzottan foglalkoztatja, mit gondolnak róla a többiek.

Aszhar Farhadi: Igen, és ez meghatározza azt is, hogy ő miként vélekedik magáról. A társadalmi státusa – tehát hogy tanár – elvárásokat támaszt vele szemben, erről a magaslatról zuhan le lépésről lépésre.

HVG Extra Business: A filmben Emad feleségének, Ranának sincs könnyű dolga: nekem az volt a legkülönösebb, hogy ő szégyelli magát amiatt, hogy megerőszakolták.

Aszhar Farhadi: Iránban az intim szféra gyakorlatilag szent, egy nőt meztelenül látni nagy esemény már önmagában is. A nők – ahogy a filmjeim is mutatják – még egymás előtt is szégyenlősek. Mintha láthatatlan buborék venné körül az emberi, női testet, amihez senki sem érhet hozzá. És ebben a világban az erőszak olyan szélsőséges jelenség, amellyel a hősnőnk sem tud mit kezdeni.

AFP / Joe Klamar

HVG Extra Business: Európai szemmel nézve meglepő, hogy még csak rendőrségi feljelentést sem tesznek.

Aszhar Farhadi: Ez praktikus megfontolás: Iránban rendkívül bonyolult és hosszadalmas egy feljelentés, a rendőrségi ügy és az azt követő per, ráadásul még az sem biztos, hogy eredménnyel jár. Ez a film főhőseinek nem érné meg, nem érdekük, hiszen ők nem csupán megtalálni, hanem megbüntetni akarják az elkövetőt.

HVG Extra Business: A prostituálttal, aki az újonnan bérelt lakásban korábban lakott, viszont egyszer sem találkozunk a filmben.

Aszhar Farhadi: Ott van viszont Miller darabjában, és így a színházi jelenetekben látjuk az alteregóját. Bár lehet, hogy nehéz felismerni: nálunk a prostituált karaktere nem olyan, mint a nyugati világban, öltözékével, sminkjével nem tűnhet ki, csak a rendezés vagy éppen a viselkedése, a játéka által. Az iráni közönség egyébként is azonnal felismeri a figuráját, hiszen szinte minden színházlátogató tisztában van Miller műveivel. Ő nagyon népszerű a teheráni kultúrában, talán még híresebb is nálunk, mint Európában.

AFP / Sputnik / Ekaterina Chesnokova

HVG Extra Business: Ezek szerint a New York-i és a teheráni közönség ugyanúgy tud a darabhoz viszonyulni?

Aszhar Farhadi: Igen, mint ahogy a két város is nagyon hasonlít egymásra – csak Teherán pár évtizedes elmaradásban van New Yorkhoz képest, és a fejlődés sem történik olyan hektikus léptékekben, mint anno az Egyesült Államokban. Ugyanakkor nálunk is előfordulhat az, amit a filmemben is próbáltam megjeleníteni: hogy egy reggel arra ébredünk, lerombolták az előttünk lévő házat, és újat építenek a helyére. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. A harmóniát olykor nehéz megtalálni a modern épületek és a benne élő emberek között; néha lassabban megy az újhoz alkalmazkodás, mint gondolnánk.

HVG Extra Business: Miért használja a thriller műfaját mindennek a bemutatására?

Aszhar Farhadi: Hogy a nézőt lekössem, mondhatni, a székéhez szegezzem. Az én filmjeim alatt ne bóbiskoljanak el az emberek, és ne nézegessék az órájukat. A közönség legyen aktív, tartson velem, akarja követni a történetet: erre pedig a thriller szerkezete a legalkalmasabb. Amúgy ezt még valószínűleg a színházból hoztam magammal: nekem nagyon számít az interaktivitás, a nézői részvétel.

HVG Extra Business: Számos iráni művész él és alkot külföldön, Dzsafar Panahi viszont megszenvedi annak a nehézségeit, hogy a hazájában maradt, és ott készítette rendszerkritikus filmjeit. Ön hogy tud túlélni, mély társadalmi mondanivalójú filmeket készíteni napjaink Iránjában?

Aszhar Farhadi: Aki Iránban akar maradni, annak meg kell tanulnia, hogyan csinálja a filmjeit. És ez, ha oda születtünk és egész életünket ott éltük le, nem is olyan bonyolult. Persze az anyagi nehézségek mellett – amelyek az egész világon kihívást jelentenek a filmkészítőknek – nálunk ott van a politikai tényező is. Emiatt fontos, hogy az ember megtalálja és lejárja ezeket a „helyzetkönnyítő” utakat, és én úgy érzem, nekem ez sikerült is az évek alatt. S míg persze örülök a nemzetközi fesztiválok elismeréseinek, valamint hogy az alkotásaim bejárják a világot, számomra mindig is elsőbbséget élvez a hazai közönség. Hiszen elsősorban az iráni nézők tudnak úgy kapcsolódni a történeteimhez, ahogyan én: az ő véleményük ezért nagyon sokat jelent. Itt persze nem a radikálisok kritikáira gondolok, akik – csináljak bármit is – úgyis lehordanak érte, hanem az elfogulatlan iráni átlagember véleményére.

Szalkai Réka interjúja eredetileg a HVG Extra Business 2016/4-es számában jelent meg. A magazin kérdéses számában emellett értékteremtő vállalkozások történeteit ismerheti meg. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!