Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Eddig 1,752 millió szja bevallás

Május 5-éig közel 1,752 millió darab szja bevallást regisztrált az adóhatóság, mintegy 20 ezerrel többet, mint tavaly május elejéig - jelentette be Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. Ez az idei évre várt 3,3 millió szja bevallás több mint 50 százaléka.

MTI Gazdaság

Ötpárti az adóreformról: kompromisszum az örökösödési adóról?

Konszenzus lehet az öt parlamenti párt között az MDF által javasolt örökösödési illeték megváltoztatásáról; a Fidesz kedden azt javasolta, hogy júliustól töröljék el a haláladóként is emlegetett négy százalékos különadót. Erről a pártok képviselői adtak tájékoztatást az adóreformról tartott tárgyalást követően.

MTI Vállalkozás

E-adóbevallás: hogyan ne csináljuk?

Soha ne készítsünk adóbevallást nyilvános internetelérési ponton (hotspoton), s érdemes különösen óvatosnak lenni minden olyan esetben is, amikor személyes adózási információkat nyilvános helyen, például fénymásoló-üzletben vagy irodában nyomtat vagy faxol valaki.

MTI Vállalkozás

Közel négymilliárdos vállalkozásfejlesztés

A nyíregyházi PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány eddig mintegy 2.500 kis- és középvállalkozás fejlesztéséhez, közel négymilliárd forinttal járult hozzá Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte az 1992-től mikrohitel programokat működtető szerveződés ügyvezető igazgatója.

hvg.hu Vállalkozás

Újabb 21 milliárd forint támogatás Magyarországnak

Még mindig tart az újdonság ereje, ami az unióhoz való csatlakozásunkat illeti, és nem mellékesen ez újabb pénzcsapok megnyílását is jelenti. Ezúttal a svájciak adnak mind a tíz új csatlakozónak, ebből Magyarország 21 milliárd forintnyi összeggel részesül.

hvg.hu Vállalkozás

Vállalkozói pályázatok 2008-ban

Az idei év hátralévő nyolc hónapjában is sorjáznak majd az újabb és újabb pályázati kiírások. Az NFÜ által közzétett ütemtervből szemezgetve most a kis- és középvállalkozásokat leginkább érintő pályázatokat vesszük sorra.

hvg.hu Vállalkozás

Mennyit fizetünk a betarthatatlan törvényért?

Törvények jönnek, törvények mennek. Az új – szándék szerint – mindig jó, de a gyakorlat mutatja meg, hogy tényleg megfelel-e a célnak. Nem mindegy, milyen áron történik meg a törvények végrehajtása. A végrehajtás költségei döntően a vállalkozásoknál jelennek meg, a könyvelési és a pénzügyi területeken.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Szokatlan kérdések és indulatok a Magyar Telekom közgyűlésén

Alapszabály módosítás rendhagyó módon, kisrészvényesi kérdészápor és a magas működési költségek miatti elégedetlenség jellemezte a Magyar Telekom rendes évi közgyűlését, amelyet április 25-én tartottak a vállalat székházában. Mire voltak kíváncsiak a befektetők és hogyan igyekezett csillapítani a kedélyeket a társaság? Összefoglaltuk.

hvg.hu Vállalkozás

Csányi Sándor zsarolása: hol vannak az eredeti papírok?

A Bankár vállalkozáscsoport tevékenységét vizsgáló, nyolc évvel ezelőtti APEH-papírokért követeltek 12,5 milliárd forintot az OTP-ban elnök-vezérigazgatójától. Mennyit értek ezek Csányinak, mi állt pontosan ezekben a dokumentumokban és egyáltalán hol vannak ezek? Erről jelent meg cikk a Magyar Narancs e heti számában.

hvg.hu Vállalkozás

A vállalkozásokat gúzsba kötik a magas közterhek

Nem érett még a debreceni régió gazdasága és munkaerőpiaca arra, hogy a hatóságok hatékony intézkedéseket hajtsanak végre a fekete- és szürkegazdaság ellen – hangzott el a VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) Hallatjuk a Hangunkat rendezvénysorozatának április 23-i debreceni állomásán.

hvg.hu Vállalkozás

Új üzleti díj magyar kkv-knak

Négyéves működés, magyar tulajdon és több mint egymilliárd forintos bevétel a feltétele annak, hogy elnyerje a vállalkozás elnyerje az Enterprise Investors, a KPMG, a D&B, valamint a Portfolio.hu online gazdasági újság által alapított díjat.

Vállalkozás

Miért éri meg autót, flottát bérelni egy cégnek?

Pénzügyi stratégiával rendelkező vállalkozások már tudják, hogy autóbérléssel vagy flottabérlettel lényegesen hatékonyabbak és versenyképesebbek tudnak lenni, mintha vásárlásba fektetik pénzüket. Amit kevesen tudnak, hogy az autójukat nem mindennap használó magánszemélyeknek is jobban megéri a bérlet - írja sajtóközleményében a FOX Autorent.

MTI Autó

Apeh: üzemanyagárak májusban

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) hétfőn közzétette az adózók által elszámolható májusi üzemanyagárakat.

1
54 55 56 57 58
99
Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

A címlapról ajánljuk