Egy év alatt sem sikerült kijavítani a Keleti pályaudvaron a megrepedt üvegfödémet
A MÁV szerint a kivitelező vitatja, hogy az ő hibájából történt a repedés.
A MÁV szerint a kivitelező vitatja, hogy az ő hibájából történt a repedés.
HVG
A Mattel nem hajlandó az Egyesült Államokba vinni a gyártást, mert még vámokkal együtt is jobban megéri neki külföldön gyártani.
HVG
Egy részét az egész évre befizetett banki különadó-terhek vitték el.
HVG
Hernádi Zsolt szerint a vállalat bizonytalan időszakban ért el stabil eredményt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Ghibli többségi tulajdonosa a koronavírus-járvány körüli állami beszerzéseknél is felbukkant.
HVG
A Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozást kért a biztosítóktól, akik vállalták, hogy egy évre befagyasztják az árakat az új lakásbiztosításoknál.
HVG
A banki csalások – legyen szó telefonos, sms-ben érkező vagy akár e-mailes üzenetekről – egyre nagyobb számban fordulnak elő. Az utca emberét kérdeztük arról, hogy találkoztak-e már ilyennel, és ha igen, akkor honnan ismerték fel azt, hogy átveréssel állnak szembe.
Alapítványának 25. évfordulóján jelentette be a milliárdos, hogy nem fog gazdagon meghalni.
hvg.hu
A Smashy nevű almárkájukat tavaly vásárolták meg, és kezdettől fogva a külföldi terjeszkedés alapjává akarták tenni.
HVG
Alighanem az utolsó esélye az egykori Dunaferrnek, hogy legalább a hengerművét megveszi az egyik érdeklődő. A cseh jelentkező mögött a háborút vívó Ukrajna egyik komoly hadiipari beszállítója áll.
A vádhatóság szerint Varga és társai nem a valós, 737 millió forintos értékén adták el a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeit, hanem 277,7 millióval kevesebbért. Különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt vonnák felelősségre.
hvg.hu
Hatalmasat nőtt Balázs Attila cégének forgalma, és a profitra sem lehet panasz.
HVG
A kormány szerint az árréstop bevált.
HVG
A túlszabályozás, a túlzott állami beavatkozás hosszú távon roncsolhatja a gazdaságot Hernádi Zsolt szerint.
HVG
Másfél évvel a boszniai cementgyárvásárlás után ismét határon túli akcióra készül Orbán Viktor barátja.
HVG
Varga Zoltán ügyvédje értelmezhetetlennek tartja a dolgot, mint mondja, ügyfele minden lépése bizonyítottan törvényes volt.
A vállalkozás tulajdonosa felcsúti, Mészáros Lőrinchez is fűzik üzleti kapsolatok.
HVG
Kettévált a hitelpiac az Erste első negyedéves számai szerint: a lakossági hitelezés jelentősen nőtt az első három hónapban, a vállalatok azonban egyelőre nem tartják a lépést. A lakossági érdeklődés viszont nemcsak a kölcsönök, hanem a megtakarítások iránt is jelentősen nőtt.
Már több igény érkezett be, mint amire a 30 milliárdos keret elég lenne. A cégek számára kiírt pályázaton részt vevők 52 százaléka venne biztosan megint elektromos autót. A legtöbben keveslik a hatótávolságot.
HVG