A globális pénzügyi válság közepette a felelős vállalatértékelés fontossága különös jelentőséget kapott a befektetési szakmában, amely jelenleg történelmi súlyú bizalmi válságot él át. A vállalatértékelés, illetve általában az eszközértékelés jelentősége abban rejlik, hogy adott esetben cégek, befektetések finanszírozhatóságára, tőkehelyzetének alakulására gyakorolhat a korábbiaknál jóval nagyobb hatást. Különösen igaz ez a számviteli szabályokból következő, terven felüli értékcsökkenési vizsgálatok (impairment test-ek) eredményeinek egy adott vállalat tőkehelyzetére gyakorolt esetleges negatív hatásai kapcsán.

Az eszközértékelés (ideértve a vállalatértékelést is) előtt álló legnagyobb kihívás most éppen az, hogy jól el kell tudnia különíteni a válság nyomán kialakult rövid távú, a „pánik” szülte negatív hatásokat, amelyek rontják egy adott eszköz értékét, azoktól a fundamentumokat érintő hatásoktól, amelyek hosszú távon befolyásolják az eszközértékelést.

Csak az alapos összehasonlító vizsgálatok, és a lehető legszélesebb körben beszerzett, releváns piaci információk segítségével adható felelős válasz a vállalat könyveiben szereplő eszközök - így például egy korábbi befektetéssel kapcsolatban kimutatott goodwill - értékének alakulására. Ugyanezen információk segítenek megválaszolni többek között olyan alapvető kérdéseket is, hogy a cash-flow előrejelzés alapján szavatolható-e egyáltalán a vállalat további, folyamatos működése, illetve bankok általi finanszírozhatósága. A legfontosabb kockázatok kiszűréséhez az érzékenységvizsgálat elvégzése mellett célszerű felmérni azt is, hogy a korábbi években felvett hiteleknél megszabott körülmények sérülhettek-e, illetve a banki megállapodásokban meghatározott feltételeket képes lesz-e továbbra is teljesíteni a vállalkozás, számolnia kell-e például a nemteljesítés kockázatával.

Felmerül tehát a kérdés, hogy az adott vállalat megfelelően módosította-e a válság előtti idők kalkulációjában használt feltételezéseket, figyelembe vette-e a megváltozott piaci helyzetet, a kereslet változását – hiszen a cégek akár fél évvel ezelőtt is még teljesen más körülményekkel találkozhattak a piacon. A pillanatnyi gazdasági kilátásokkal összefüggésben ugyanis romlik a cégek cashflow–generálási képessége, és drámai emelkedés volt megfigyelhető a közelmúltban a tőkeköltségek alakulásában, aminek közvetlen, negatív hatása lehet a beruházások nettó jelenértékére – tette hozzá Kovács Domonkos.

A Deloitte szakértője kiemelte: Amint azt a befektetések minimális, szintetikus tőkeköltségének  alakulásáról készült régiós összehasonlítás is mutatja: Magyarországon a vízválasztónak tartott tavaly őszi, amerikai csődhullámot megelőző időszakban a kiinduló tőkeköltség mindvégig valamivel a régiós átlag felett, de megbízhatóan a 10 százalékos mérték alatt maradt. Majd 2008 októberében-novemberében ez a mutató ugrásszerűen felszökött 11 százalék fölé, az elmúlt hetekben pedig időszakosan már a 12 százalékot is megközelítette. A vizsgált térségen belül egyedül Romániában alakul magasabb szinten a befektetések tőkeköltsége, itt a régiós szinten eleve magas, 10 százalék feletti értékről az utóbbi fél évben drasztikus, 6-7 százalékos növekedésnek voltunk tanúi.

A Deloitte szakértője elmondta: A banki hitelszűke feloldása érdekében tett jegybanki és kormányzati lépések nyomán - az általános várakozások szerint - enyhülhetnek valamelyest a vállalatok banki hitelhez jutásának nehézségei, bár ez a folyamat természetesen sok más tényezőtől is függ még. Mindez nem változtat ugyanakkor azon, hogy a bankok sokkal szigorúbb elvárásokat támasztanak potenciális partnereikkel szemben, ami várhatóan jó ideig jellemezni is fogja még a hitelezési gyakorlatukat. A forráshoz jutás feltételei közül egyértelműen kiemelkedik az az elvárás, hogy a bankok immár csakis nagyon jól megalapozott, komoly számításokkal és piackutatással alátámasztott, precíz és védhető üzleti terveket fogadnak el hivatkozásként. Azaz a tőkeköltség növekedése nemcsak számokban, hanem a tőkéhez jutási, tőkeszerzési folyamat szakmai feltételeinek szigorodásában is jelentkezik.
Kovács Domonkos kiemelte: A felsorolt érvek mindegyike amellett szól, hogy a cégeknek hosszú távú stratégiáik védelmében, illetve a finanszírozásuk biztosítása végett a jelenlegi helyzetben el kell határozniuk néhány sürgős, és esetenként húsbavágó változtatást. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a folyamatosan változó piaci környezet miatt a vállalkozásoknak immár nem elég évente egyszer üzleti tervet készíteniük. A rugalmasság fenntartása érdekében a cégeknek célszerű áttérniük egyfajta gördülő tervezésre, vagyis érdemes akár negyedévente megvizsgálniuk az adott szektorra vonatkozó kilátásokat, hogy szükség esetén képesek legyenek még időben reagálni.
Ebben a tervezésben nyújthatnak segítséget a vállalkozásoknak a különböző, modern pénzügyi tervezési és értékelési modellek is. A szakértő véleménye szerint az olcsó tőke korszakának kedvelt eszközértékelési módszerei, mint például az ún. összehasonlító szorzószámos értékelés alkalmazhatósága a jelen és az elkövetkező időkben várhatóan valamelyest háttérbe szorul a befektetési és vállalatirányítási döntéshozatali gyakorlatban. Ezzel szemben a várható pénzforgalom kimutatására szolgáló cash-flow előrejelzés, illetve a tőkeköltséggel is számoló DCF (diszkontált cash-flow), vagy az EVA (economic value added – gazdasági többletérték) és a CFROI (cash flow return on investment – befektetésen realizált pénzhozam) modellek a döntéshozók szemében a meggyőzhetőség és megbízhatóság szempontjából relatíve felértékelődnek az egyéb eszközértékelési módszerekkel szemben. Ez utóbbiak ugyanis jobban képesek megragadni a hosszú távú értékbefolyásoló hatásokat, pénzügyi értelemben képesek feltárni azokat a területeket a vállalat működésében, ahol okosan végrehajtott változtatásokkal a cégek kiadáscsökkentést érhetnek el az esetleges – és a mostani környezetben jó eséllyel bekövetkező – árbevétel-csökkenés ellenpontozásaként.
Ugyanezen eszközök segíthetnek abban is, hogy a cégek felmérjék azt a mozgásteret, amely a finanszírozási helyzetük javításához a rendelkezésükre áll, illetve a megdrágult tőke korában jelzéseket is adnak arról, hol fordulhat elő, hogy nem térül meg a befektetett tőke költsége, és ezt a megtérülést milyen lépések révén lehetne javítani– tette hozzá a Deloitte szakértője.
Kovács Domonkos elmondta: A jelenlegi piaci környezetben befektetési döntéseiknél, tervezett beruházásaiknál értelemszerűen sok vállalkozás a halasztás mellett dönt. A modern üzleti tervezés, és az említett értékelési eszközök képesek azonban további támpontokkal is segíteni ezeket a döntéseket, adott esetben segíthetnek megmutatni azokat a hatékonyságnövelő, vagy költségcsökkentő beruházásokat, amelyeket az alapvetően pesszimista hangulat ellenére, a cég jövője érdekében mégiscsak érdemes most véghezvinnie a vállalkozásoknak.