Vállalkozók: a szabad zónák létrehozása önmagában nem elég

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Az irány jó, azonban a foglalkoztatás javításához és a hátrányos térségek fejlesztéséhez a szabad vállalkozási zónák létrehozása csak az első, kis lépés - nyilatkozták egybehangzóan a Napi Gazdaság által megkérdezett vállalkozói szövetségek.

Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke a lap szerdai számában elmondta, szerinte csak a foglalkoztatást támogatni félmegoldás, éppen ezért szükségesnek tartaná például az eszközbeszerzés segítését és kereskedőházak létrehozásával a vállalkozók piacra jutását.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint egy helyi együttműködés tudna igazán jó választ adni arra a kérdésre, hogy milyen munkaerőre van szükség a régióban, milyen beruházásokra lenne igény, illetve ezt hogyan lehetne egy konzorciumban összehozni.

Majoros János, az Ipartestületek Országos Szövetségének alelnöke azt mondta: ha rajtuk múlna, a szociális hozzájárulási adó kedvezményénél a jelenleg maximum 100 ezer forintos alapot a mindenkori szakmunkás-minimálbérhez igazítanák.