Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Manapság úgy nyílnak itthon (és Európa-szerte) az akceleratorok, hogy követni is komoly teljesítmény. Hogyan választhat jól egy startup? A Starupdate megmondja.
A választás során egy csomó mindent érdemes mérlegelni. A startupok fázistól függően éheznek tudásra vagy nyers zsetonra. A korai fázisokban leginkább a tudás, a kompetencia és a network hiányzik, és ahogy megy előre a vállalkozás, egyre égetőbb lesz a hard cash hiánya – írja a Starupdate. Korai fázisú cégnél amúgy is akkor járnak jól az alapítók, ha minél kevesebb cash-t vonnak be, hiszen a részesedés – imádkozzunk érte buzgón – hiperdeflálódni fog (gyorsan növeli az értékét).
Amikor az egyértelmű anyagi érdekeltségeket valami homályos, nagyívű adományozósdi váltja fel, az nem jó ómen egy vállalkozónak. A mentor csapat kiemelten fontos, érdemes utánamenni, hogy kik a ténylegesen aktív szereplők egy-egy cégecske-gyorsítóban, és kik a honlap-díszletek, ugyanis csak az előbbiekkel fogtok együtt dolgozni, velük viszont nap, mint nap.
Magyarországon korábban a börtönszappan-stratégia működött – ahol adtak, ott lehajoltak érte a vállalkozók, bármilyen rémség is közeledett fenyegetően hátulról. Ha több akcelerátort látogatnak végig, akkor érdemes oda menni először, akikkel a legszívesebben dolgoznának együtt, ha nem jön be, még mindig lehet menni a többiekhez.
Az iparági fókusz alapján megint csak érdemes mérlegelni, a kapcsolat-rendszerek vertikálisan nagyobbak, a tapasztalat is kiterjedtebb azon az egy fókuszon, amire az adott accelerator igazán beindul és jobban értik majd a vállalkozót is. A leghatásosabb módja annak, hogy képet kapjon a vállalkozó egy akcelerátorban rá váró életről, ha megkérdezi a már bebocsátást nyert portfólió vállalkozások startuppereit. A magyar piac amúgy is annyira kicsi, hogy egy ilyen kis közösségben nincsenek titkok, el fognak mondani jót, s rosszat egyaránt.
Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy amelyik akcelerátor például savazza a konkurenseit, az tutira kétségbe van esve valami miatt. Egyik véres bukta köszönt be a másik után, esetleg a befektetők feszengenek és rezeg a cash-flow léc, vagy bármi más miatt van tele a gatya. Bárhogy is legyen, többnyire nem fog kilátszani a konkrét ok, de valamiért a top akcelerátorok úgy képesek versenyezni egymással, hogy közben együtt is működnek.
További részleteket itt lehet olvasni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.