szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem csak tanácsokkal segítik Orbán Viktor vejének üzleti körei a kormány közbeszerzéseit, hanem az elektronikus közbeszerzés kizárólagos üzemeltetőjének a vezetője is közülük kerül ki.

Hamarosan egyetlen cég informatikai rendszerén fog átfutni valamennyi állami és önkormányzati közbeszerzés összes irata. Ennek a cégnek, a NEKSZT Kft.-nek az élén pedig egy olyan szakember áll, aki Tiborcz István üzleti köreiből érkezett – olvasható az e heti HVG-ben. Persze a személyektől függetlenül már önmagában az is aggályos, hogy monopolizálják a közbeszerzési eljárásokat. Így ugyanis egy jól behatárolható kör láthatja elsőként az ajánlatokat, ráadásul semmi garancia nincs arra sem, hogy olcsóbbá válhatnak az eljárások.

Lázár János november elején jelölte ki a NEKSZT-et az elektronikus közbeszerzés kizárólagos üzemeltetőjének, miután az állam még a nyáron úgy döntött, hogy megveszi a cég jogelődjét. A vállalat élére azt a Csányi Istvánt ültették, akit tavaly Lázár javaslatára a közbeszerzéseket felügyelő helyettes államtitkárnak neveztek ki. Előtte az Ész-Ker nevű cég szakmai irányítója volt, ez a vállalat milliárdokat kapott állami és önkormányzati szereplőktől, hogy tanácsokat adjon a közbeszerzésekhez. A meghatározó tulajdonosa Kárpáti Péter, aki több ponton is kötődik a miniszterelnök vejéhez.

Lázárt nemrég egy kávézóban fotózták le Tiborcz Istvánnal – a miniszter ezekben a napokban adott be egy módosító javaslatot, amivel januárról áprilisra tolná ki a teljes körű elektronikus ügyintézés bevezetésének határidejét.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

hvg
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!