„Az elmúlt három évben volt már megkeresésünk Pozsonyból, Berlinből, Angliából, Hollandiából, Kanadából, Los Angelesből, San Franciscóból, Miamiból, Kubából, Abu-Dzabiból, és még jó pár helyről, hogy megvennék tőlünk a franchise jogokat. A legextrémebb mind közül talán az volt, amikor egy kínai hölgy a tolmácsa kíséretében azzal állított be hozzánk, hogy ő elsőre nem gondolt nagy dologra, csak húsz-huszonkét boltra Kínában, majd ha bejön az üzlet, a duplájára” – meséli a Chez Dodo macaronmanufaktúra ötletgazdái, egyben társtulajdonosai. A Szalai Dóri–Váry Péter-páros akkor nemet mondott a kedves kínai hölgynek, ahogy mindazoknak, akik „láttak fantáziát” a pár négyzetméteres cukrászdában a budapesti Szent István Bazilika közelében.

Fazekas István

Sőt, Dóriék azóta levédették a márkát és az arculatot is, ami most Péterrel ötven-ötven százalékban az övék: „nézett is az ügyvéd, hogy vigyázzatok gyerekek, mostantól ne nagyon veszekedjetek” – mondja Dóri nevetve. Konfliktus a 30 éves cukrász és a 33 éves menedzser közt azóta sincs, maximum heves, sokórás vita egy-egy fejben sütés alkalmával, amikor olyan ízek születnek, mint például a wasabis grapefruitos macaron. „Ha a matek alapvetően jól is jön ki, például tavaly nettó 72 millió forint volt a teljes árbevételünk, a vállalkozás nem feltétlenül profit- és nyereségorientált, sokkal inkább egy álom és szerelemprojekt. Fura perverzió, de imádjuk nézni, ahogy valaki beleharap egy macaronba” – magyarázza Péter.

Ám ezek után mi a cél? Leginkább az, hogy minél kompromisszummentesebben mutassák meg, hogy a macaron nem csupán egy túlárazott, sznob, szezonális francia divatsütemény, amivel jó fotózkodni, mert jól mutat az Instagramon, hanem alapvetően finom is.

Marcel, Amelie és Jean-Pierre a Karancs sütőben

„Emlékszem, amikor hat évvel ezelőtt először találkoztam a macaronokkal a műfajt újraértelmező francia sztárcukrász, Pierre Hermé szakácskönyvében, teljesen odáig lettem, hogy mi ez a gyönyörű desszert. Meg voltam győződve, hogy úristen, ez a legeslegszebb dolog, amit valaha láttam életemben, ezek már nem is desszertek, hanem ékszerek. Aztán csak még jobban rákattantam, mikor a Gossip Girl című sorozat egyik epizódjában Chuck Bass egy doboz Ladurée macaronnal ajándékozta meg szerelmét, amit ráadásul Blair Waldorf a kádban evett meg. Pár hónappal később egy kis budapesti kávézóban láttam először "élőben" macaront, amit elvileg akkor hoztak Párizsból. Akkoriban éhbérért dolgoztam egy reklámügynökségnél, és iszonyúan drágálltam az árát, azt a 350 forintot, de meghaltam volna, ha nem kóstolom meg. Az íze: katasztrófa volt” – mesél Dóri a tragikus kezdetről.

Fazekas István

Dóri ekkor szenvedélyes kísérletezésbe kezdett, mert hitt benne, hogy a mutatós desszert ennél ezerszer finomabb is lehet. Bár lelkes és tehetséges hobbicukrászként korábban hiába aratott sikert azonnal bármelyik recepttel, a macaron nem sikerült elsőre. Majd másodszorra sem. Majd harmadszorra sem. És tizedszerre sem. „Megszállott lettem. Este nyolc-kilenc körül hazaértem a túlórázás után, majd bevetettem magam a kis konyhámba, hogy próbálkozzak. A sokadik kudarc után bekönyörögtem magam egy hivatásos cukrászoknak meghirdetett párizsi macaronkészítő tanfolyamra, már csak annyi akadály volt előttem, hogy nem volt rá pénzem, az utazásról és a szállásról nem is beszélve.”

Dóri elkeseredett vergődését látva, titokban családja és barátai, köztük Péter gyűjtötték össze a szükséges összeget. Párizs után valóban megtörtént a csoda: a sütemény talpak többé nem repedtek, nem hólyagosodtak, működött az íz és a forma. „Az élmény leírhatatlan volt. Fürdőztem a boldogságban. Majd hamarosan történt egy családi tragédia, ami az életkörülményeimet is megváltoztatta” – folytatja Dóri a történetet, aki terápiaként ablaktalan albérleti konyhája régi Karancs sütőjében rendre hajnalig, ájulásig sütötte a macaronokat. Dóri hű társai a gyászban pedig idővel egyre izgalmasabbak lettek, a jobban sikerültek nevet is kaptak: így lett a chilis, narancsos, csokis Marcel, az eper bazsalikomos Amelie, a maracujás Giselle, a sós karamellás pedig Jean-Pierre.

Fazekas István

„A macaronokat bevittem a kollégáimnak, akik nagyon durván megkedvelték őket, olyannyira, hogy az aktuális kreálmányaimat bemutató Chez Dodo nevű Facebook-oldalam elkezdett rendelőfelületként működni. 2013 végére, Mikulás és karácsony előtt már kőkeményen beindult a fű alatti biznisz, tényleg éjt nappallá téve dolgoztam, és egyre csak terjedt a hírem. Háromnegyed év múlva már ott tartottam, hogy hazai óriáscégek rendeltek több száz darabos mennyiségeket, miközben a munkahelyemen egy előléptetéssel még több feladatot és felelősséget kaptam. A csontsoványra fogyott, kétségbeesett Dórit végül nővére beszélre rá, hogy a sírás és a tehetetlen kínlódás helyett inkább írjon végre egy üzleti tervet. Ekkor lépett be ismét Péter, a régi barát a történetbe, aki épp arra készült, hogy a média- és nyomdaipar, az autóbiznisz, illetve a süteményforgalmazás után befektetőként új vállalkozásba kezdjen.

Fazekas István

Biztosból a bizonytalanba

A tervezett 8 milliós kezdő költségvetés végül majdnem 23 millió forintban állt meg, mire a Chez Dodo a Sas utcában egy évvel később, 2014 karácsonyán megnyitott. „Már nem volt biztos állásom és munkahelyem, viszont volt egy kávézóm, 5 ízem, és 400 követőm a Facebookon. Rettegtem, hogy mi lesz ebből. A nyitás előtt, a kivitelezési folyamat csúcsán olyan nyomás volt rajtam, hogy esténként sírva aludtam el. Miközben otthon izzadva sütöttem a macaront a megrendelőknek, hogy addig is egy kis pénzt termeljek a cégnek, december 23-án, a tervezett nyitás napján kiderült, hogy a Párizsból hozott recept a bolt látványkonyhájának másfél milliós ipari sütőjében egyszerűen nem működik. Még szenteste és karácsony napján is bent küzdöttem a boltban, próbáltam rájönni, hogy mi a baj, majd december 26-án hajnalban hívott a nővérem, hogy most olvasta egy francia mestercukrász blogjában, hiába tanultam máshogy, valószínűleg a bolti páratartalom miatt nem kell a macaront sütés előtt pihentetni.”

Fazekas István

Miután a Chez Dodót már januárban menetrendszerűen felfedezték a különböző urban- és gasztroblogok, Dóri és Péter már heti 7 napon át 20 órában sütött, és adta el a legoptimistább üzleti tervben is óvatosan leírt macaronmennyiség nyolcszorosát-tízszeresét. „Ahhoz képest, hogy a magyar cukrászipari sztenderd egy átlagos cukrászdánál általában 5-6 éves megtérüléssel számol, mi ezen már rég túlvagyunk, már az első hónapunk sem volt mínuszos, ahogy az összes többi sem, sőt. Az első nagyon erős évhez képest a következő 30 százalékos forgalomnövekedést hozott, amit idén 7 százalékkal még mindig tudtunk überelni. Tavaly például összesen 200 ezer darab macaront adtunk el. Most a főszezon kellős közepén, november-decemberben a pultból 800 és 1000 közti macaron megy el naponta, vagyis ha ügyesek leszünk, idén nyolc számjegyű lesz a profitunk, de minden nyereséget visszaforgatunk a cégbe” – számolgat Péter.

Fazekas István

A ma már összesen 15 fős Chez Dodo-csapat nemrég megszerezte a szomszéd üzlethelyiséget is, ahol hamarosan a mostaninál egy jóval nagyobb látványkonyhát húznak fel. „Nincs mit titkolnunk, nem csak a macaron, a készítése is gyönyörű, ráadásul a legjobb alapanyagokból dolgozunk, nálunk a mandulaliszt is 100 százalékos, francia import, mi nem ütjük föl fehér liszttel” – magyarázza Dóri, aki az alapanyagokkal és az ízekkel máig megszállottan kísérletezik. „Amikor indultunk, a nemzetközi macaron hype már itthon is leszállóágban volt, ám úgy voltunk vele, hogy itt az idő, felejtsetek el mindent, mi majd megmutatjuk, mi a macaron” – teszi még hozzá a crédót Péter. Azt, hogy ez mennyire sikerül, leginkább az jelzi, hogy hetente-kéthetente fogják meg a kezét, és gratulálnak a francia vendégek Dórinak, hogy ez jobb, mint otthon.