szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szívbetegek jóval szigorúbb orvosi vizsgálat után juthatnak jogosítványhoz, mint eddig, hivatásos sofőrök pedig egyáltalán nem lehetnek.

A hivatásos jogosítvánnyal rendelkezők mostantól nem kaphatnak jogosítványt, illetve az egészségügyi alkalmasságuk nem hosszabbítható meg, ha beültetett defibrillátorral vagy szívműködést segítő eszközzel rendelkeznek – írta meg a Napi.hu. Az úrvezetőknél ez nem kizáró ok, de az ő vizsgálatuk szabályai is szigorodnak

Úgy írták át ugyanis a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló rendeletet, hogy lényegesen kibővítetté a szóba jöhető szívbetegségek körét.

Az, aki nem hivatásosként vezet autót, vagy épp motorra ülne, illetve aki traktort vezetne, és már volt szívproblémája, csakis akkor kaphat jogosítványt, ha szakorvosi vélemény szerint a betegségét eredményesen kezelték. Szükség lesz a vizsgálatra efibrillátor beültetése vagy cseréje, illetve megfelelő vagy nem megfelelő defibrillátor sokk, szívkoszorúér-bypass műtét, szívátültetés után, illetve ha az illető szívműködést segítő eszközt használ.

A hivatásos járművezetőknél a vizsgálatot végzőnek mérlegelnie kell a járulékos kockázatokat és veszélyeket. Ők alkalmatlannak minősülnek a vezetésre defibrillátor beültetése után, bizonyos szívelégtelenségek esetében, vagy ha szívműködést segítő eszközöket használnak.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!