„Ez elment… Sajnálom, nagyon szerettem!” – búcsúzik Törökbálinton, a MAXCity elegáns kiállítótermében Mónika egy vagány pisztáciazöld kanapétól, melyet egy enteriőrtervező javaslatára vásároltak meg egy Airbnb-zésre szánt lakásba. Közben egy ázsiai pár Bazsi segítségével döntött a textilekről; már nyitás előtt az üzletnél voltak, és látszott, nem először járnak itt, a bútorokat már korábban kinézték maguknak.

A kép megtévesztő: a cég nem külföldi bútoróriás, hanem magyar és nonprofit, Mónika, az ügyvezető nem designer, hanem oktatáspolitikával foglalkozik, Bazsi pedig nem profi eladó, hanem ő készíti a bútorokat.

Bazsi elkészíti, kiszállítja, és alkalomadtán el is adja a bútort

Máté Péter

„Ez bizony nyomot hagy” – mondja Kis Mónika, a Remodel Stúdió vezetője, mikor arról mesél, hogy 16 évesen otthagyta az iskolát. „Egyszerűen nem bírtam a poroszos oktatást. Azóta persze estin leérettségiztem, elvégeztem a főiskolát és az egyetemet is.” Mónika a fiatal felnőttként átélt élmények miatt kezdett el képzések szervezésével foglalkozni, és mikor az iskolaelhagyás „családi hagyományát” unokaöccse, Bazsi folytatta, szárnyai alá vette a fiút.

A szegedi Tudásklaszter ügyvezetőjeként is dolgozó Mónika rendszeresen tart előadásokat társadalmi vállalkozásnál, pályaorientációs kiállításokon, osztályfőnöki órákon. „Nagy gond Magyarországon, hogy bár sok tehetséges gyerek szeretne szakmunkás lenni, a szülők általában teljesen elzárkóznak ettől, mondván, nem azért fizettek ennyi különórát. Így aztán a szakmunkásképzőket és az egyetemeket is olyan gyerekekkel töltik fel, akiknek se kedvük, se tehetségük nincs az adott szakmához.

De mi értelme van még pár ezer olyan szakembert képezni, akik nem szeretik a munkájukat?”

Kis Mónika, a Remodel ügyvezetője

Máté Péter

Mónika nonprofit cége 2013-ban uniós pályázaton nyert 13 millió forintot, melyet három munkanélküli pályakezdő képzésére és foglalkoztatására lehetett fordítani egy éven át. A kiíró amolyan gyakornoki munkát vizionált, de Mónika továbbgondolta a lehetőségeket. „Tudtam, hogy abból nem sokat profitál egy munkanélküli fiatal, ha napi 8 órában fénymásolgat.”

A Tudásklaszternek van egy családi közösségi irodája Szegeden, mely egy Kádár-kockában kapott helyet, és úgy gondolták, retró bútorokkal rendezik be, hiszen ez illett a ház stílusához – és a pénztárcájukhoz is. „Aztán rájöttünk, hogy ez nagyjából kivitelezhetetlen; még vidéken is akkora a hiány bútorasztalosból és kárpitosból, hogy nagyjából 6-8 hónap alatt újítottak volna fel néhány bútort.”

Végül erre a piaci résre tervezték rá a három hónapos, a bútorasztalos és kárpitos szakma alapjait oktató képzést. „Azzal kezdtük, hogyan kell befűzni a cérnát a varrógépbe” – idézi fel a képzés első heteit az ügyvezető. Mónika kezdetben interneten vadászott retró bútorokra, majd egyre többen ajánlottak fel neki kidobásra ítélt darabokat, például egy önkormányzat is. A Remodelnek azonban még nincs olyan műhelye, ahol pormentesen tudnának festeni, így nagyobb bútorokat, például szekrényeket nem is hoznak el.

Ez a fekvőfotel a szocializmusban született, de akkor még csak ülőfotel volt, a hosszú lábrész nélkül

Máté Péter

„Nagyjából hat-nyolc olyan szocreál kárpitosbútor van, mely mai szemmel is értékelhető, például a Sky fotel, a 366-os modell vagy az Erika szék.” Utóbbiak rendszerint annyira rossz állapotban futnak be, hogy csak a lábaikat lehet újrahasznosítani. Ezek viszont nagyon jól jönnek, mivel Mónika gyakorlatilag új bútorokat kreál a régiek összeházasításával, nehogy unalmas legyen a kínálat.

A képzést követő egyéves kötelező foglalkoztatás alatt a csapat szépen fejlődött, egyre kreatívabb és minőségibb darabok kerültek ki a kezeik közül. „Dönthettünk volna úgy is, hogy megvolt a képzés, a munkatapasztalat-szerzés, mehet mindenki, amerre lát. De olyan jó csapat jött össze, hogy azt gondoltuk, továbbra is együtt szeretnénk dolgozni.”

A pályázati pénz azonban ezt már fedezte, innentől a fiataloknak kellett kitermelniük a bért, járulékokat, rezsit – és ez nem is sikerült minden hónapban, ilyenkor Mónika saját zsebből pótolt. Nevetve mondja:

„Anyának költséges hobbija volt, de jelenleg már nullszaldósok vagyunk. Most a bővítéshez fogunk pályázni. Ha egyszer lesz nyereség, költözünk a régi autósműhelyből, és gépeket cserélünk.”

A kiállítóterem a MaxCity-ben

Máté Péter

A Remodel tavaly, egy társadalmi vállalkozásokat bemutató kiállítás után került a törökbálinti bútoráruházba, a MAXCitybe. Első kiállítóterme csak péntekenként volt nyitva, elég nehéz volt az értékesítés. „Minden reggel, amikor felmentünk Budapestre, láttuk a kirakaton a homloknyomokat” – meséli Mónika, aki végül úgy oldotta meg a problémát, hogy egy festőművésszel bútoroztak össze. Így mindig van valaki a galériában, aki el tudja adni az egymás mellett egyébként is remekül mutató képeket és a bútorokat.

Egy tönkrement Erika szék jó állapotú lábai egy padon szolgálnak tovább

Máté Péter

A Remodelnél jelenleg három fiatal dolgozik; Bazsi korábban adminisztratív munkaköröket töltött be, a most 23 éves Tibor pedig bútortechnikusként végzett, de nem tudott elhelyezkedni a szakmájában. Az egyetlen eredetileg is kárpitos végzettséggel rendelkező munkatárs Niki, aki egyedülálló anyaként, albérletben neveli kislányát.

A szegedi műhelyben. A képre kattintva galéria nyílik!

Németh Norbert

„Mikor mondtam, hogy kárpitos akarok lenni, mindenki kiröhögött” – meséli Niki, aki fiúosztályban tanulta ki a mesterséget. „Az osztálytársaim állandóan azt éreztették velem, hogy én nem vagyok képes azt megcsinálni, amit ők. Pedig dehogynem.” Niki emiatt nem is próbált a szakmában elhelyezkedni, egy művelődési házban dolgozott közfoglalkoztatottként hat éven át.

„Itt minden más, a fiúk meghallgatják a véleményemet. Ha a kislányom kárpitos akarna lenni, nem tartanám vissza.”