Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
December 1-től megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárdra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa. A vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az újévben melyik kedvező adózási mód szerint teljesítik közteherfizetési kötelezettségüket.
A kormány számtalan kedvező adózási módot kínál a kis- és középvállalkozásoknak. A döntést az érintetteknek decemberben célszerű meghozni – írta a Pénzügyminisztérium közleményében.
Az év utolsó hónapjában még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége, miután mától az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó belépési értékhatár ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedett. Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors kinövésétől sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egyről hárommilliárd forintra. A 2013-tól választható kisvállalati adó nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést, és több százezer forintos megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételére is jótékonyan hat. A Pénzügyminisztérium szakértőinek számításai szerint ugyanis a tavalyi 22,5 milliárdos kiva bevétel idén közel a kétszeresére emelkedhet.
A legkisebbek választhatják a kisadózók tételes adóját (kata). Jelenleg ez Magyarországon a legnépszerűbb adófajta, idén november elején át is lépte a háromszázezret a katások száma. Az államkassza bevételi adatai arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. 2017-ben 98 milliárd forintot fizetett be összességében a 240 ezer kisadózó. Idén a több mint 300 ezer érintett már majd’ 125 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételi oldalát.
Jövőre nemcsak a kivások bevételi határa nő, hanem a legkisebb vállalkozások áfamentessége is. Négymillió forinttal emelkedik: tizenkétmillió forint lesz. Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2019-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.