Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Lázár barátjának dohánycége tarolt, jóval beelőzte az összes Csongrád megyei céget. A megyei iparkamara listáját 543 milliárd forintos árbevétellel vezeti az Országos Dohánybolt Ellátó Kft.
Öt és félszer nagyobb árbevételt ért el a hódmezővásárhelyi székhelyű trafikokat ellátó cége, mint a megyei toplista második helyezettje, az állami NKM Áramszolgáltató Zrt- számolt be a szeged.hu a pénteken közzétett listáról, amelyet a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara állított össze. A kiadványt minden évben elkészítik a helyi lappal, a Délmagyarországgal közösen.
A listán a legerősebb száz vállalkozás szerepel, az idén ezek összes árbevétele 2447 milliárd forint volt, és a megyei vállalkozások bevételének a 65 százalékát teszi ki. A bevétel nagyobb részét, 45 százalékát a kereskedelmi és gépjárműjavító cégek produkálták, a negyedét a feldolgozóipar adta. A megyében működő cégek összes bevétele 118 milliárd forinttal nőtt a tavalyihoz képest, ennek a közel a felét a toplistások érték el. A listavezető Országos Dohánybolt Ellátó Kft a 2017-es árbevételét 5 százalékkal tudta növelni.
A százas listában egyébként három Csányi Sándor érdekeltsége: a Pick Zrt 66,3 milliárd forint, a Sole-Mizo Zrt 66,4 milliárd forint árbevételt ért el, míg az idén megvásárolt szentesi Hungerit Zrt 38 milliárd forint árbevétellel is az elsők között van. Két makói vállalkozás is van a húzócégek között: a gumigyár, a ContiTech Kft a második helyen áll 88,9 milliárd forinttal, míg a Givaudan Hungary Kft, 43, 8 milliárd forintos árbevételhez jutott. Ez utóbbi ízesítőanyagokat, aromákat gyárt, a svájci anyacég 2012-ben költöztette Makóra az üzemet. A ContiTech német tulajdonban van, termékeit zömében az autóiparban használják.
Érdekes még, hogy a vállalatok átlagos dolgozói létszáma a tavalyihoz képest 5,6 százalékkal csökkent.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.