Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csehországban az egyik olajfinomító már olajtartalékai végén jár, hamarosan a kormányhoz kell fordulnia, mert a Barátság vezetéken nem érkezik orosz olaj, mióta szennyezést találtak benne. Ahogy Magyarország, Csehország és Lengyelország is felszabadította stratégiai olajtartaléka egy részét.
Pavel Svagr a cseh állami nyersanyagtartalékokért felelős szervezet igazgatója azt üzente az autósoknak, hogy nincs szükség tartalékolásra, lesz elég üzemanyag a kutakon és nem kell attól tartaniuk, hogy szennyezés kerül az autóik tankjába. Lengyelországban is nyugtatgatják az embereket a Barátság kőolajvezeték körüli zavarokkal kapcsolatban. Az ország legnagyobb üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozó cége, az Orlen bejelentette, hogy az üzemanyagtöltő állomásain eladott üzemanyag megfelelő minőségű, és nem fenyeget az ellátási hiány veszélye sem. A másik nagy cég, a Lotos, hasonló közleményt adott ki – írja a Napi.hu cseh és lengyel újságokra hivatkozva.
A cseh nemzeti tartalékok 84 napra elegendőek, azaz hattal kevesebbel a 90 napos EU-s elvárásnál, ami azzal a következménnyel jár, hogy litvionvi olajfinomító nem fordulhat közvetlenül a tárolásért felelős szervezethez nyersanyagigényével, ha kifogy a saját tartaléka, hanem ehhez kormánydöntésre lesz szükség. Az üzem ugyanis öt napja működik utánpótlás nélkül, amivel elfogyasztotta hét napra elegendő tartaléka javát. Csehország ugyan az Inolstadt vezetéken is importál kőolajat - ez más tulajdonságokkal rendelkezik, mint az Oroszországból érkező nyersanyag -, ám ezt teljes egészében a Kralupyban lévő olajfinomító dolgozza fel. Ezért a litvinovi gyárnak néhány nap múlva engedélyt kell kérnie a nemzeti tartalék megcsapolására.
A varsói energetikai minisztérium felszabadította Lengyelország nyersolaj-tartalékának egy részét, hogy biztosítsák az ország finomítóknak ellátását nyersanyaggal. A tárca összességében 800 ezer tonna tartalékot szabadított fel. Lengyelország a többi EU-tagállamhoz hasonlóan 90 napra elegendő stratégiai olajtartalékkal rendelkezik.
A magyar kormány április 30-án jelentette be, hogy a százhalombattai finomító ellátásához felszabadították a biztonsági kőolajkészlet több mint 60 százalékát. Ez másfél-két hónapra elegendő a finomítónak, azt még nem tudni, mikor indul újra a szállítás a leállított Barátság vezetéken. Az alternatív ellátás biztosítása érdekében a Mol-csoport igyekszik fokozni az Adria-vezetéken keresztüli beszállításokat.
A Barátság vezetéken szállított orosz olaj az engedélyezett határérték harmincszorosát elérő klóvegyületeket tartalmazott, ami a finomítói berendezések károsodását okozhatja. A szennyeződés nem érte el Magyarországot, a problémát először Fehéroroszországban vették észre, az olaj átvételét több ország felfüggesztette, majd Ukrajna leállította a szállításokat. A Transznyefty orosz olajszállítási vállalat vizsgálata szerint a szennyeződés egy, az olajat kisebb termelőktől begyűjtő magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson került be a vezetékbe, az olaj szándékos szennyezése miatt büntetőeljárás indult. Az orosz kormány több minisztérium, illetékes hivatal és a Transznyefty részvételével bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”