Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az olajtársaság közleménye szerint nincs jelentős technikai fennakadás.
Ahogy a Reuters értesülése alapján megírtuk, az ukrán Ukrtransznafta felfüggesztette a Magyarország felé tartó olajszállítást a Barátság kőolajvezetéken, mivel a magyar oldalon a Mol technikai problémákat jelzett nekik.
A magyar olajtársaság hétfő délutáni közleményében azt írta: nem jelentős a technikai fennakadás.
Az ukrán vállalat Facebook-bejegyzésében azt közölte, hogy a szennyezett kőolaj miatti kényszerű leállás után hétfőn nulla órakor állította helyre a szállítást. Néhány óra alatt, a Mol jelzéséig négyezer tonna olajat pumpáltak a vezetékbe, és indítottak el az európai felhasználók felé.
A szállítás – közölte az Ukrtransznafta – azután indul újra, hogy a magyar fél jelzi, készen áll a kőolaj fogadására.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy Ukrajna a saját területén április 25-én állította le átmenetileg a Barátság kőolajvezetéken át érkező orosz kőolaj tranzitját, mert az európai megrendelők nem voltak hajlandók átvenni a szerves klórvegyülettel szennyezett szállítmányokat. A szennyeződést pár nappal korábban fedezték fel a német, lengyel, cseh, szlovák, magyar, ukrán és fehérorosz felvevőállomásokat ellátó Barátság vezetékben.
A klórvegyület veszélyezteti az olajfinomítók berendezéseit, ezért ezek az országok leállították a vételezést a vezetékből.
A Mol hétfőn kiadott közleményében jelezte, a maga részéről a helyzet mielőbbi megoldása érdekében vállalta, hogy mintegy 100 kilotonna szennyezett kőolajat átvesz és elraktároz. A társaság megkezdte az átvételt, azt követően készen áll a tiszta kőolaj fogadására, a terveknek megfelelően ezen a héten – olvasható a közleményben.
A Mol korábban közölte: a szennyezett olajat a legmodernebb technológiai folyamatokkal és tiszta kőolaj hozzáadásával újra felhasználhatóvá teszik. A vállalat finomítói továbbra is kizárólag tiszta, jó minőségű kőolajat engednek feldolgozásra, ennek megfelelően a Magyarországon elérhető üzemanyag minősége jelenleg is kiváló, és a jövőben is az marad – tették hozzá.
A Barátság vezetéken napi egymillió hordó olaj, a globális felhasználás egy százalékának megfelelő mennyiség áramlik keresztül.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.