Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Plusz négy szerelvény beállítását és a beruházás miatt kieső forgalmú vállalkozásoknak kártalanítást ígért Grezsa István, a Fidesz polgármester jelöltje Hódmezővásárhelyen. A plusz négy kocsi már a közbeszerzésben is szerepelt, igaz, opcióként.
A tram-train beruházás nyomvonala mentén kártalaníttatná a vásárhelyi vállalkozókat Grezsa István, a Fidesz polgármester jelöltje. A szerdai bejelentést már korábban beharangozta a jelölt, erre elhívott egy vállalkozót is, aki többször is hangsúlyozta, hogy a beruházással nincs baj, csak a forgalom csökkent az építkezés miatt. A sajtótájékoztatót Facebook-oldalán közvetítették.
Grezsa már egyeztetett is a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergellyel, hogy módosítsák a beruházással kapcsolatos kormányhatározatot, aminek a megváltoztatását más vonatkozásban is javasolta: a beruházás nyomvonalán, annak elkészülte után, a felújításokat ne csak közvetlenül az építési munkák vonalában finanszírozzák, hanem a teljes utca szakaszokon, illetve azokban a mellékutcákban is, ahol a munkálatok tönkretették például a burkolatot. Grezsa mindezek mellett azt is megígérte, hogy az eredeti nyolc szerelvényen túl plusz négyet kértek még, ezzel kapcsolatosan is a kormányhatározat módosítását emlegette a polgármester jelölt.
A 2017-es közbeszerzés valóban nyolc szerelvényt tartalmaz, de opcióként szerepel a plusz négy tram-train kocsi is. Annak is a kormányhatározatba foglalását kérte Grezsa, hogy a vásárhelyi vasútállomás felújítására kerítsenek sort, valamint a szerelvényeket karbantartó remiz Hódmezővásárhelyen épüljön meg. Arról nem beszélt, hogy a négy plusz szerelvényen kívül, amelyek a közbeszerzések részét képezik, a kiegészítések mennyi plusz pénzbe kerülhetnek majd.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.