Hiába volt védett, alig maradt valami a Közvágóhídból

Hiába volt védett, alig maradt valami a Közvágóhídból

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csak a víztorony és az ikonikus kapu maradt meg az épületegyüttesből, a többit ledózerolták.

Többet bontottak el a Közvágóhíd helyi védettségű épületegyütteséből, mint amit a látványtervek alapján várni lehetett – írja az Építészfórum.

Az egykori Közvágóhíd – a Soroksári út 58., a Máriássy utca 2-6. és a Vágóhíd utca 1-5. alatt található épületegyüttes – 1994-ben került fel a fővárosi helyi védettségű építészeti örökségek lajstromába. A területet 2017-ben a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat eladta Adnan Polat egyik cégének.

Az Index szerint a bontás előzménye, hogy a török üzletember úgy döntött, lakóparkot épít a területre, a kormány pedig tavaly nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a projektet. Azután tették közzé a látványterveket, amelyek alapján arra lehetett következtetni, hogy megmarad az ikonikus víztorony és a főkapu mellett két csarnok homlokzata is.

Mostanra kiderült, hogy csak a víztorony és a kapu marad meg az épületek közül. Az Építészfórum cikke szerint ennek az lehet az oka, hogy az ipari műemlék nem rendelkezik a védettséget magalapozó dokumentációval. Azt már az Index tette hozzá, hogy ez nem véletlen: 1994-ben ilyesmit még nem kellett készíteni. A beruházó így érvelhet azzal, hogy nem volt pontosan meghatározva, mi számított értékesnek.

Azt, hogy az építő cég elbonthatta a helyi védettségű épületegyüttes jelentős részét, segíthette az a körülmény is, hogy az építkezés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás; ez jelentősen felgyorsítja és egyszerűsíti annak engedélyezését és lebonyolítását.

Az Építészfórum szerint arra is van magyarázat, hogy a csarnokok homlokzatait miért bontották le: a IX. kerülettel kötött telekalakítási megállapodás szerint másolatokkal fogják pótolni őket.

Hozzászólások