Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Állami kommunikációs megbízást kaptak Balásy Gyula cégei, az e-sportot kellett népszerűsíteniük.
Összesen csaknem 1,5 milliárd forintos megbízást kapott a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft., miután megnyerték a Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt pályázatot. A győzteseknek az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesülettel kapcsolatos rendezvényszervezési és kommunikációs feladatokat kell majd ellátniuk – szúrta ki a vg.hu az uniós közbeszerzési értesítőben.
A két cég tulajdonosa Balásy Gyula, és gyakorlatilag egyeduralkodók az állami kommunikációs beszerzéseken.
A megbízás a 2019 augusztus közepe és november vége közti időszakra szólt, azonban a megrendelő Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a két cég valamit utólag módosítottak a szerződésen, erről jelent meg hirdetmény a közbeszerzési értesítőben 2020. január 13-án. Azt nem részletezték, pontosan mit módosítottak, mindenesetre a nettó ár maradt egész pontosan 1 469 492 126 forint.
Rózsadombi irodaházba költöznek a kormány plakátkampányait készítő cégek
Balásy Gyula cégei a Rózsadombon készítik majd az új kampányokat.
A videojátékok magyarországi piaca több mint negyvenmilliárd forintos, és évi 15-20 százalékkal bővülhet – mondta korábban a Világgazdaságnak Bíró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke. Hardcore videojátékosból 425 ezer van az országban, és közülük is csak minden tizedik, vagyis körülbelül negyvenezer ember méreti meg magát rendszeresen amatőr vagy profi e-sport-versenyen. Mintegy tizenöt-húszan élnek ebből a sportból Magyarországon, ők havonta akár 40-50 ezer dollárt, több millió forintot is kereshetnek.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Gyorsan visszatért a június végi árszint.