Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Burger King új hirdetésében egy undorító szendviccsel üzennek a konkurenciának.
Romlott, penészes hamburgerről szól az amerikai gyorsétterem, a Burger King új reklámja, amit ezért nem javaslunk evés közben megnézni.
A videó azt üzeni, hogy az étteremlánc sok száz amerikai üzletében ma már ízfokozó és tartósítószer nélkül készül a Whopper, ami így minden más normális élelmiszerhez hasonlóan romlik meg.
A kampányt egy internetes jelenség szülte: a megvásárolt (főleg Mekis) szendvicsekről sokan videót készítenek, hogy bemutassák, ezek a termékek hosszú napok múltán sem színeződnek el, mert annyi káros dolog van belőlük. Erre reflektál tehát a cég az új reklámjával.
A lánc egyébként azt tervezi, hogy 2020 végére minden amerikai étterméből száműzi a felesleges hozzávalókat. A vállalat szerint az átállással termékeik több mint 90 százaléka mentes lesz a mesterséges anyagoktól. Ilyen kampányban persze nem csak a Burger King vesz részt, hiszen rengeteg más lánc próbálkozik ilyesmivel.
(A Washington Post nyomán)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.