Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az üzemeltető által küldött levél szerint a Pavilonkert nem szégyen-, hanem színfoltja a Városligetnek.
A Magyar Narancs szerdán fényképekkel alátámasztott cikkben írta meg, hogy a Városligetben elhelyezett három, egyenként 100 millió forintból épült pavilonok egyike annyira lehasznált állapotba került, hogy már a festék is hullik róla.
Az üzemeltető később levélben igyekezett megmagyarázni a helyzetet. Egyrészt beszámoltak róla, hogy továbbra is ők látják el a szerződés szerint ezt a feladatot, az épületek pedig a szezonalitás miatt vannak zárva, "mert az a tapasztalat, hogy a téli hideg időszakban nagyon lecsökken itt a látogatók száma".
A levélíró ezután az épület állapotára kitérve azt írja, hogy amit a Magyar Narancs újságírója lehullott festéknek lát, az "rosszhiszemű interpretálása a valóságnak, hiszen nem az épület felújítása zajlik, nem lehullottak az építőanyagok, hanem nagy erőkkel, sok újdonsággal készülünk az újranyitásra, így a Városliget Zrt. engedélyével, saját költségünkön közönségforgalmi fejlesztéseket építünk be, ami megítélésünk szerint tovább fogja javítani a látogatói élményt és a kiszolgálást".
Az üzemeltető szerint a Pavilonkert nem a szégyenfoltja a Városligetnek már, "hanem sokkal inkább a színfoltja". Ezt szerintük az is bizonyítja, hogy 2019-ben már majd egy tucat zenei, építészeti, képzőművészeti és népművészeti tematikájú kulturális- és gyerekprogramot bonyolítottak le, több ezer résztvevővel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.