„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A konszern a beruházási költségek csökkentéséről döntött.
A BMW takarékossági okokból több beruházását is felfüggeszti. Az ilyen jellegű költségeket a tavalyi 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra csökkentik 2020-ban – mondta Nicolas Peter pénzügyi igazgató szerdán a cég sajtótájékoztatóján.
Az egyik ilyen projekt, amit példaként felhozott az igazgató, a debreceni üzem építése.
A BMW szerdán tette közzé az első negyedéves számait. A Portfolio cikke szerint ebben arról írtak, hogy erőteljes kötségkontrollt vezetnek be, mert elsődleges a likviditás megőrzése, emiatt a K+F költségeken nem, a beruházásokon viszont spórolnának. A konszern az első negyedévben 21 százalékkal kevesebb, összesen 477 111 autót értékesített, ezen belül a BMW eladásai 20, a MINI-é 23, a Rolls-Royce-é pedig 27 százalékkal csökkent.
A cég arra számít, hogy a járvány terjedése és a korlátozó intézkedések miatt jelentősen csökkent a kereslet az autópiacon az idei évben. Emiatt is döntöttek a beruházások elhalasztása mellett.
Még 2018-ban jelentette be a BMW, hogy autógyárat létesít Debrecen mellett. Akkor arról számoltak be, hogy a bajor gyártó magyarországi üzeme egymilliárd eurós beruházással épül, az üzemben 1000 ember dolgozik majd, és évente 150 ezer belső égésű, hibrid vagy villanymotorral szerelt járművet gyártanak majd ott.
Milyen BMW-k készülhetnek majd Debrecenben?
Ugyanazon a soron lesz képes hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járműveket is gyártani a debreceni BMW-gyár. Hogy pontosan mely modelleket, azt persze nem mondták még el, de próbálunk következtetni.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Húszévnyi lefelé nivellálás után érkeztünk meg ide. Vélemény.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.