Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Egymilliárd forintos vis major keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére – derült ki még március 6-án abból az interjúból, amelyet az ügynökség vezérigazgatója, Guller Zoltán adott a Világgazdaságnak. Azóta eltelt négy hónap és a magyar turizmus lényegében teljesen összeomlott a járvány miatt: a Központi Statisztikai Hivatal épp a napokban közölte a magyarországi turizmus májusi adatait, és ezek szerint a kereskedelmi szálláshelyek árbevétele 93 százalékkal volt kisebb, mint egy éve ilyenkor. A külföldi vendégek száma 99, a vendégéjszakák száma 98 százalékkal esett vissza, ez gyakorlatilag a turizmus leállását jelenti, különösen, hogy áprilisban is ugyanez volt a helyzet. Guller korábban azzal érvelt, hogy éppen ezért van szükség az egymilliárdos alapra, és azt is mondta, a pénz felhasználásáról később döntenek. Azóta eltelt négy hónap, de döntés máig sincs.

A hvg.hu egy olvasója azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy családi vállalkozásokat üzemeltet vidéken, két hónapja pedig e-mailben fordult segítségért a Magyar Turisztikai Ügynökséghez, hogy a hónapokkal ezelőtt beharangozott turisztikai vis major keretről érdeklődjön, mert mint írta, „családi vállalkozásuk többszörösen érintett”. Az egyik szállodában zömmel román vendégek voltak, de „hiába nyílt meg a határ, nem nagyon jönnek, ugyanez igaz a belföldi vendégekre is, annyira a Balatont nyomatják, hogy aki megy, oda megy” – mondta.

Épp ezért szerette volna tudni, ki és milyen feltételekkel igényelheti az állami támogatást. Az MTÜ oldalán azonban az igénylésről semmilyen információt nem talált, szerinte, ha
az ember rákeres a turisztika vis major keretre, akkor csak a nagy hírverésbe fut, ami mögött nincs semmi, még csak tájékoztatás sem, hallgatnak, mint hal a szatyorban
– írta.
Kerestük az ügynökséget, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy
egyelőre nem született ebben döntés, nem született meg a kiírás. Amint lesz e téren fejlemény, minden felületünkön kommunikálni fogjuk.
Olvasónk Messengeren is írt az MTÜ-nek, azt válaszolták, hogy folyamatosan egyeztetnek a kérdésben a Miniszterelnöki Kabinetirodával és a szakma képviselőivel. Információt azonban a Miniszterelnöki Kabinetirodától sem kaptunk.
Van állami segítség, csak kevés
Orbán Viktor miniszterelnök még március 10-én nyilatkozta azt, hogy nem makrogazdasági lépésekre, hanem célzott ágazati programokra lesz szükség a turizmusban, mivel az ágazatnak a járvány miatt "kampó". Azt is megígérte, hogy ezeknek a kormány megteremi a pénzügyi feltételeit. Eddig annyi történt, hogy
- csökkent a Széchenyi Pihenőkártya adóterhe,
- június 30-ig megszűnt a munkáltatók járulékfizetési kötelezettsége,
- 3 havi bértámogatást kaptak a veszélyeztetett munkavállalók,
- a helyiségbérleti szerződéseket nem lehet felmondani,
- a bérleti díjakat nem lehet emelni,
- felfüggesztették a magánszemélyek és a vállalkozások hitelfizetési kötelezettségét,
- a vállalkozások kérhetnek munkahelymegtartó hitelt.
A szektorban dolgozók azonban mindezt keveslik. A korábban említett vidéki szállodatulajdonos erre úgy reagált, hogy
a június végén kifutott járulékkedvezmény annyit ért, mint halottnak a csók, azóta minden visszaállt a régi kerékvágásba, igen ám, csak nincs vendég.
Ő attól tart, hogy a hónapokkal ezelőtt beharangozott 1 milliárdos keret is ugyanarra a sorsa jut majd, mint a Kisfaludy-pályázat: olyan vállalkozásoknak is jutott a támogatásból, amelyek nem sokkal az eredményhirdetés előtt alakultak.
A Magyar Turisztikai Ügynökség tavaly karácsonykor írt ki pályázatot hotelfelújításokra, és ahogyan arról korábban a hvg.hu írt Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor érdekeltségében lévő vállalkozások feltűnően rövid idő alatt tudtak sikeresen pályázni. A támogatást kapott szállodák listáját májusban tették közzé.

Akkor derült ki, hogy az eredetileg tervezett 20 milliárd forint helyett az MTÜ 83,5 milliárdot osztott szét a szállodaiparban, és a Mészáros érdekeltségében lévő Hungest Hotels több száz embert kirúgott, még mielőtt a milliárdos támogatást megkapta volna. A pénzből 1,5 milliárd jutott négy vidéki ötcsillagos szállodának is:
- a Spirit Hotel Gyógyszálloda Kft. 499 millió forintot,
- a Divinus Hotel Kft. 360 milliót,
- a hévízi AEG Ingatlanhasznosító Zrt. 155,7 milliót,
- a siófoki Breeze Lake Zrt. pedig 426 milliót kapott.
Budapesttel mi lesz?
Miközben a kormány önti a milliárdokat a turizmusba, Budapest nem kap pénzt, noha a magyarországi vendégéjszakák csaknem felét itt kötik le. Az Mfor írta meg, hogy míg vidéken már szinte az összes szálloda kinyitott, Budapesten több, nemzetközileg is ismert hotel zárva van. Ráadásul a Kisfaludy-programot is úgy találták ki, hogy csak vidéki szálláshelyek pályázhatnak ezúttal további 60 milliárd forintra. Az MTÜ legutóbbi kiírása úgy szól: az a cél, hogy 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként 1 millió forintot kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban. Jelentkezni július 15-ig lehet, de fővárosi helyek nem indulhatnak.

Szintén a Kisfaludy-programon keresztül ígértek pénzt, 300 millió forintot a hónapok óta munka nélkül lévő idegenvezetőknek. Fejenként 200 ezer forintot kaphatnak, de csak azok, akik vidéken dolgoznak, a fővárosiaknak ebből – nem tudni miért – szintén nem jár, noha Budapesten dolgozik a legtöbb idegenvezető, és a külföldiek elmaradása is őket érinti a leginkább. A pályázati feltételek között szerepel az is, hogy csak olyan idegenvezető kaphat támogatást, aki a pályázat benyújtásakor is fenntartja ezt a tevékenységét, vagyis nem adta vissza az „ipart” annak ellenére sem, hogy március óta nincs munkája, folyamatosan fizeti a költségeket. Az idegenvezetők nagy része a kata szerint adózik, vagyis havonta 50 ezer forintot akkor is fizetnie kell, ha nincs bevétele – június 30-án ugyanis lejárt az adómentesség is, amelyet a kormány biztosított az ágazatban dolgozók számára, miközben sokaknak még most sincs bevétele.