Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nincs nagy mozgásterük, mivel az új szabályok szerint legkésőbb 19 órakor be kell zárniuk.
A legújabb járványügyi intézkedések részletszabályai még nem jelentek meg, annyi azonban már biztos, hogy az üzleteknek 19 órakor be kell zárniuk, 20 órától pedig általános kijárási tilalmat vezetnek be.
A nagy üzletláncok közül eddig még csak a Lidl és az Aldi tett közzé információt az új nyitvatartásról.
A Lidl azt közölte, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján a boltjaik „november 11-től hétfőtől szombatig 19:00-ig tartanak nyitva. Vasárnap változatlanul nyitvatartással várjuk Önöket” – írták.
Az Aldi honlapján az olvasható, hogy az ülzeteik hétfő és szombat között 7 és 19 óra között lesznek látogathatók, vasárnap pedig 7 órától 18 órig lehet majd náluk bevásárolni.
A Spar korábban érdeklődésünkre csupán annyit közölt, hogy várják a részletes szabályokat, amelyeket be fognak tartani.
A Tesco és az Auchan honlapján és közösségi oldalán eddig nem jelent meg a nyitvatartás változásáról szóló információ.
A boltok negyedét érinti a 19 órás boltzár
Főleg az élelmiszerboltoknak kell a szokásosnál hamarabb bezárni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.