Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A felnőttképzési intézmény képviseletére jogosult személyeknek és a felnőttképzési szakértőknek például elég lesz csak a nevüket feltüntetni.
Már a parlament előtt van a felnőttképzési törvény módosított szövege. A változást az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte.
A javaslatból kiderül, hogy több ponton is módosul a törvény. A legfőbb változás, hogy a belső képzéseknél nem kell bejelenteni azokat, amelyek időtartama nem éri el a 6 órát, ahogyan a munkavédelmi törvény által előírt belső képzéseket sem. Ilyenek például a tűzvédelmi oktatások.
A belső képzés definíciója is szigorodik: „nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében, összesen hat óra időtartamot meghaladó mértékben, saját, partner- vagy kapcsolódó vállalkozás, illetve beszállítójának foglalkoztatottja részére szervezhető”.
A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a szabályozás minden olyan szervezetre vonatkozik, amelyik „célirányosan kompetenciakialakításra vagy -fejlesztésre irányuló és szervezetten megvalósuló oktatást, képzést szervez üzletszerűen”.
Nagyon fontos változás, hogy a felnőttképző intézmény képviseletére jogosult személy és a felnőttképzési szakértők személyazonosító adataiból kevesebbet lehet nyilvánosságra hozni, lényegében csak a nevüket. Korábban ezt több felnőttképzéssel foglalkozó intézmény is kifogásolta.
A tervezett módosítással kapcsolatban Salusinszky András, a Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ igazgatója a hvg.hu-nak úgy fogalmazott, hogy ebben a formájában elfogadható a felnőttképzési törvény, fontos, hogy végre világosan kiderül belőle, mit is jelent a belső képzés. Az igazgató szerint a korábbi adatvédelmi problémák is rendeződnek. A felnőttképzők korábban még a Nemzeti Adatvédelmi Információszabadság Hatóságot és az Innovációs Minisztériumot is megkeresték, azt kifogásolva, hogy saját és tanítványaik adatait is meg kell adniuk, különben nem dolgozhatnak.
Szeptember végén írtunk arról, hogy sorra bedobták a törölközőt a magántanárok, amiért olyan érzékeny személyes adatokat kellett megadniuk és kezelniük, amihez se kellő ismeretük, se megfelelő informatikai hátterük nincs. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium korábban részletes segédanyagot ígért, ez október elején meg is jelent. A törvény módosítását azzal indokolták, hogy szeretnék a felnőttképzés mérhetőségét javítani, a pályakövetési rendszer alapjait megteremteni, ezért „kell a képzőknek a képzésekről adatokat szolgáltatniuk”.
A 2020. szeptember 1-jétől hatályos jogszabály lényege, hogy
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.