Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A brit Deliveroo papírjai közel 2 milliárd fonttal értek kevesebbet az első kereskedési napra, a futárok is alacsony fizetésre panaszkodtak.
Szerdán debütált a londoni tőzsdén a Deliveroo ételfutárcég, az Amazon csoporthoz tartozó vállalat részvényeinek értéke azonban már az első kereskedési napon 30 százalékot zuhant – írja a CNBC.
A Deliveroo tőzsdei megjelenését nagy várakozás előzte meg, még a brit pénzügyminiszter is úgy fogalmazott, hogy ez egy igazi sikersztori az angol cég életében.
A CNBC hozzáteszi, hogy cég részvényeit kedden, a kereskedés megkezdése előtt egy nappal 390 pennyn árazták be. Elsősorban a részvénystruktúra bizonytalan következményei miatt azonban több nagy befektető is pesszimista volt az Egyesült Királyságban.
A Deliveroo papírjait összesen 7,6 milliárd fontra becsülték, de az első napon mintegy 2 milliárd fonttal (kb. 850 milliárd fornt) csökkent az értékük.
A befektetők közül többen nem bíznak a Deliveroo üzleti modelljének sikerességében, ezért kimaradtak a rég várt tőzsdei bevezetésből.
A Deliveroo néhány futárja bejelentette, hogy jövő szerdától sztrájkolni fog a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetés miatt. Bár a cég jelezte, hogy az ételfutárok rugalmasan a dolgozhatnak, akkor szállíthatnak, amikor akarnak, és a legforgalmasabb időszakokban akár 13 fontot is kereshetnek óránként, ez nem nyugtatta meg a befektetőket.
A cégben az Amazon kisebbségi tulajdonos, de a részvényesi listán a Durable Capital Partners, a Blu Wire Capital vagy a Seven Investment is szerepel. Olyan olyan befektetési bankok is vettek maguknak üzletrészt, mint a Goldman Sachs, a Bank of America és a JPMorgan.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.