Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A járványhelyzet megváltoztatta az irodisták gondolkodását.
Az alkalmazottak többsége akár ott is hagyná a munkahelyét, ha az nem biztosít neki hosszú távon is rugalmas munkakörülményeket – mutat rá az EY 16 országban több mint 16 ezer dolgozóval készített kutatása. Ennek eredményeit hétfőn ismertették és az egyik legfőbb megállapítás, hogy
a járvány miatt változó igényekhez a cégeknek is alkalmazkodniuk kell, ha versenyképesek akarnak maradni a munkaerőpiacon.
A kutatás szerint a távmunka az Y-generációnak vált be a leginkább: az 1980 és 2000 között születettek kétszer akkora valószínűséggel mondanának fel, ha teljes munkaidőben kellene visszatérniük az irodába, szemben az úgynevezett baby-boomerekkel (vagyis az 1940 és 1965 között születettekkel).
A kutatás arra is rávilágít, hogy a fluktuáció a menedzserek és a vezetők között lehet a legnagyobb, míg legkevésbé azok váltanának, akik már több mint 10 éve egy helyen dolgoznak. A maradás feltételét leginkább a technológia és a pénzügy területén dolgozók kötik a rugalmas munkavégzéshez.
„Egyre többen várják el a cégüktől, hogy onnan és akkor dolgozhassanak, amikor szeretnének” – mondta Farkas Margit, az EY Személyügyi Tanácsadással foglalkozó területének partnere.
A felmérés másik érdekessége, hogy a vállalati kultúra szinte minden második (48%) válaszadó szerint kedvező irányban változott a járványhelyzet alatt. A megkérdezettek kétharmada (64%) viszont úgy látja, hogy cégénél fejlettebb technológiai megoldásokra, például stabilabb videókonferenciás eszközökre és gyorsabb internetre lenne szükség.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.