Több éve húzódó pereskedés után jogerősen is győzött a Forbes a Hell Energy Magyarország Kft. tulajdonosaival szemben. Az ítélet értelmében a lap nem sértette a magánéletet védő jogokat, amikor a nyilvános adatbázisokból származó információk alapján közreadta a Barabás család vagyonának becslését. Ez pedig az egész magyar sajtó jövője szempontjából fontos győzelem – közölte pénteken a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amely a lap kiadóját képviselte a perben.
A Hell Energy Magyarország Kft.-t tulajdonló Barabás testvérek 2019-ben azért perelték be a Forbest, hogy ne szerepeljenek a lap milliárdoslistáján. Ez egészen tavaly márciusig így volt, nem írhatták le a nevüket, sőt a vagyonbecslést sem végezhették el a nyilvános adatok alapján, de akkor első fokon nyert a Forbes. A lap tavaly őszi listáján így megint szerepeltette a Barabás testvéreket, akik azonban megint vissza akarták hívatni a kérdéses számot, arra hivatkozva, hogy a döntés még nem jogerős. Ezt legközelebb már nem tehetik meg, miután a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék döntését.

A TASZ szerint
a bíróság megerősítette, hogy a Forbes gazdagok listáján szereplő információk a nyilvánosságra tartoznak, és azt is, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplői közszereplőnek minősülnek, akkor is, ha nem közismert személyek.
Mivel Barabásék vállalata, a Hell Energy Magyarország Kft., valamint a köré kiépített cégcsoport gazdasági befolyással bír, és szerepe az élelmiszeriparban, a munkaerőpiacon, valamint az állami támogatások tekintetében is figyelemre méltó, a Forbes jogosan írt a vagyonukról és a gazdasági életben betöltött szerepükről.
„Az egész magyar sajtó szabadsága szempontjából fontos, hogy a bíróság jogerősen is kimondta: a sajtószabadság, a közvélemény tájékoztatása fontosabb, mint a Barabás testvérek magánszférájának védelme” – idézték a közleményben Hüttl Tivadart, a TASZ ügyvédjét, aki Pető Márkkal együtt képviselte a lapkiadót az eljárásban.
A Barabás testvérek cégének értékét egyébként tavaly 142 milliárd forintra becsülték, amivel a 7. helyre kerültek a leggazdagabb hazai vállalkozások listáján.
https://hvg.hu/kkv/20240904_Kijott-a-Forbes-listaja-a-legnagyobb-magyar-csaladi-cegekrol-Meszarosek-magasan-az-elen
A TASZ egy kisfilmet is forgatott az ügyről:
https://www.youtube.com/watch?v=MbUGT1muqLg