Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Alapítványának 25. évfordulóján jelentette be a milliárdos, hogy nem fog gazdagon meghalni.
„Sok mindent fognak mondani rólam, ha meghalok, de egyvalamit biztosan nem: azt, hogy gazdagon halt meg” – jelentette be csütörtökön Bill Gates, a Microsoft társalapítója, aki egyúttal arról is beszélt, hogy alapítványán keresztül körülbelül 200 milliárd dollárnyi támogatást juttat a világ legszegényebbjeinek.
A 69 éves milliárdos azt ígéri, hogy felgyorsítja vagyonának szétosztását, és a Gates Alapítvány 2045. december 31-én befejezi működését. Döntését így indokolta:
„Túl sok a sürgető probléma ahhoz, hogy olyan erőforrásokat tartsak meg, amelyeket az emberek megsegítésére is fel lehetne használni.”
Majd Gates burkoltan bírálta Donald Trumpot és több nagyhatalmat is, amiért egyre kevesebb támogatást nyújtanak a rászorulóknak.
Továbbá azt is mondta a Microsoft társalapítója, hogy segíteni akar abban, hogy ne haljanak meg újszülöttek, gyerekek és anyák megelőzhető okok miatt, véget akar vetni olyan betegségeknek, mint a gyermekbénulás, a malária és a kanyaró, és csökkenteni kívánja a szegénységet.
Gates hangsúlyozta, hogy még az alapítvány jelentős anyagi forrásai sem elegendőek a valódi előrelépéshez kormányzati támogatás nélkül. Dicsérte az afrikai országok válaszlépéseit, ahol néhol átcsoportosították a költségvetést, de határozottan kijelentette, hogy a gyermekbénulás nem számolható fel az Egyesült Államok hozzájárulása nélkül.
A bejelentés az alapítvány 25. évfordulóján történt. Gates 2000-ben hozta létre a szervezetet akkori feleségével, Melinda French Gates-szel, később Warren Buffett befektető is csatlakozott hozzájuk.
A nyitókép forrása: AFP
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
A Fidesz fesztiváljának könnyűzenei kínálatát a rockzenekaron kívül a Margaret Island, a Neoton, a Republic és Rúzsa Magdi fellépése is színesíti.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.