szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A másolatok és az utángyártott termékek mind megbuktak az ellenőrzésen.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) USB-töltőket vizsgált, hogy kiszűrje azokat amelyek nem megfelelőek, kockázatot jelentenek. Az ellenőrzésre azért volt szükség, mert korábbi alkalmakkor magas – egészen pontosan 90 százalékos – volt kifogásolási arány.

Az eredmény most sem lett kedvezőbb, a hivatalos közlemény szerint a 101 vizsgált termékek 87 százaléka nem felelt meg a biztonsági előírásoknak, és ennek megfelelően azonnal megkezdte a készülékek forgalomból való kivonását. (Hogy pontosan mely töltőkről van szó, az IDE kattintva lehet megtekinteni.)

A NKFH munkatársai az ellenőrzéshez különböző értékesítési helyekről szereztek be termékeket, és a laboratóriumi vizsgálataik igazolták, hogy az áramütés-veszélyes töltők nemcsak kevésbé ismert forrásból, hanem népszerű webáruházakból is beszerezhetők.

A laborvizsgálatok során főként a szigetelés villamos szilárdságának, a dugórész méreteinek, valamint az úti átalakítóval kombinált termékek kialakításának ellenőrzésére került sor. Az áramütésveszély leggyakoribb oka a hálózati részek nem megfelelő elválasztása, a szigetelés hiányosságai, valamint a vezető részek túl közeli elhelyezkedése volt.

Mint a hatóság kiemeli, a fogyasztók számára megtévesztő lehet, hogy a kifogásolt töltők csomagolása sok esetben minőséginek és igényesnek tűnik, ezért vásárláskor kinézet alapján nehéz megállapítani, hogy az adott töltő biztonsági kockázatokat rejthet magában. Az is előfordult, hogy neves márkák másolatait, illetve „utángyártott” megjelöléssel ellátott termékeket kínáltak eladásra. Ezek a termékek kivétel nélkül megbuktak a vizsgálaton.

Német-Weingartner Lilla, az NKFH elnöke felhívta a fogyasztók figyelmét arra, hogy „mindig megbízható forrásból származó, tanúsítvánnyal rendelkező töltőt válasszanak, és kerüljék az ismeretlen eredetű vagy gyanúsan olcsó termékeket, még akkor is, ha azok külsőleg megfelelőnek tűnnek. A fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten fontosnak tartja a veszélyes termékek forgalomból való kiszűrését és a fogyasztók tájékoztatását.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!