A luxustáska az új arany – legalábbis így látja egy tanácsadócég
Pénzügyek a koronavírus-válság alatt és után.
Pénzügyek a koronavírus-válság alatt és után.
hvg.hu
Adóelőleg esetében azonban csütörtökig előre kell igényelni a csökkentést. Annak sem kell kétségbe esnie, aki lemarad a határidőről.
hvg.hu
A szakszervezet szerdán 14 órától 24 órás munkabeszüntetést hirdetett.
hvg.hu
A vegyipart, a kiskereskedelmet is erősíti a társaság – erről is beszélt Hernádi Zsolt a BÉT-en.
hvg.hu
Nyolc százalékos bérfejlesztést akarnak a dolgozók, míg a cég a fizikai dolgozókra vonatkozóan 2-5,4 százalékos, sávos béremelést javasol.
MTI
2018-ban eldőlt, hogy a GE-ből való kiválás után, önálló cégcsoportként folytatódhat a több mint 120 éves Tungsram sikertörténete. Persze a nagy, amerikai székhelyű multitól való elválás nagyon komoly feladatot jelentett több területen is, ezek közé tartozott a vállalat informatikai rendszerének leválasztása, új alapokra helyezése is, méghozzá oly módon, hogy a megszerzett tudásból, értékből és persze az adatokból ne vesszen el semmi.
Invitech
Német lapok beszámolói szerint az Aldi e-kereskedelemhez szükséges rendszer fejlesztésébe kezdett, de azt nem tudni, vajon más régiókba is elhozzák-e azt.
hvg.hu
Jókorát esett a tőzsdén a Tesla-részvények ára.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A pert az a szövetség indította, amely kárpótlást vár az elmúlt hónapokban kiesett forgalom miatt.
hvg.hu
Padlón a világhírű német söripar, ahol egyre több cég került a fizetésképtelenség határára. Állami segítségben bíznak.
Lengyel Miklós
A hivatásos taxisok szerint jó darabig nem fognak visszatérni a taxishiénák, sok időbe telik ugyanis, mire a vendéglátás, a turizmus és vele a taxisok magukra találnak a járvány után.
Balla Györgyi
A szeszes italokon nem a tényleges alkoholtartalmat jelölték. Két kereskedelmi üzletláncot is megbírságoltak nyomonkövetési hiányosságok miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Időpontfoglalással és teszteléssel várják majd a gyógyfürdők a vendégeiket.
hvg.hu
Minden oltóanyagra szükség van a koronavírus elleni világháborúban - hangsúlyozza Emmanuel Macron francia államfő. Ha túlságosan sokan utasítják el az AstraZeneca vakcinát, ezzel veszélybe sodorhatják az egész oltási kampányt – állítják német szakértők, akik a Der Spiegelnek nyilatkoztak.
Lengyel Miklós
A koronavírus-járvány miatt, alatt nem csak Magyarországról vonult ki számos ismert divatmárka, illetve -kereskedő. Világszerte amolyan tisztítótűzként söpör végig a válság a divatkereskedelmen, nem kímél sem tömeggyártót, sem patinás luxuscéget. De nagyon úgy tűnik, a fast fashion uralmát nem fogja megdönteni ez az időszak sem.
Dobos Emese
A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány alá tartozó kiadó kormánypropagandáját eddig csak a megyei lapok tartalmazták, most erősítenek.
hvg.hu
Fejér-B. Á. L. Zrt. természetvédelmi területen épített utat úgy, hogy ahhoz semmilyen engedélyt nem kért.
hvg.hu
A Tombor András résztulajdonában álló cseh Aero Vodochody 12 repülőt gyárthat le Vietnamnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI