Indiai szupergazdagok esküvőjén lépett fel Jennifer Lopez – videó
Az énekes egész komoly koncertet adott.
Az énekes egész komoly koncertet adott.
HVG
A nosztalgikus vígjáték első trailerét egy hónap alatt több mint 1,9 millióan tekintették meg.
Bob Marley mellett Cliff egyike volt azon kevés reggae-zenésznek, akik megkapták a jamaicai Érdemrendet.
HVG
„Ez volt az egyik kedvenc turném” – mondta az énekesnő.
A Nobel-díj-átadó előtti hétvégére időzített eseményen bárki részt vehet hallgatóként és felolvasóként egyaránt.
HVG
A legendás német színész több mint 200 filmben szerepelt.
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: 28, jelöltjelölt, focihalál, háziférj, okostojás.
Az énekes új filmjének premierén történt az incidens.
HVG
Egy neurobiológus laikusoknak is érthető módon magyarázza el az agy működését, ami kulcsfontosságú az AI megértéséhez. Egy történet sebekkel és fájdalommal, de nagyon szépen fáj. Intézményi határokat feszegető díjnyertes kurátori koncepcióval megvalósított kiállítás a Ludwig Múzeumban. Van mit nézni és olvasni.
HVG
A hadsereg toborzóarcaként ismertté vált katona csak színészként szerepel a stáblistán. A producer szerint a katonák csak parancsot teljesítenek, azonban az érintett szerint nem parancsra, hanem önként vett részt a produkcióban, amivel kapcsolatban a leszerelési kérelme után nem keresték.
HVG
A szerző korábban dokumentumfilmet forgatott az elhiresült interjúról, most könyvében újabb részleteket tárt fel.
HVG
„Ha akart volna, Haydn biztosan meg tudott volna az Esterházyaktól szabadulni. Mozart vagy Beethoven nem nyelt volna tőlük ennyit” – írja Nádas Péter Halott barátaim című új könyvében. A szöveg Esterházy Péter Haydnról írt revüjéből is ismerős.
Az egykori francia elnök 20 napot töltött rácsok mögött, ügyvédje korábban közölte, hogy már az első napját is írással töltötte.
HVG
Kiállítás, film, színház, könyv és zene – minden műfaj kedvelőinek mutatunk testhezálló alkotásokat.
HVG
A kambodzsai kulturális tárca több évig tárgyalt Zelnik István műgyűjtővel és a magyar kormánnyal a műkincsekről.
MTI
Az oroszok nem olvashatnak többé Krajcárosról.
Mozikban a Blue Moon, Ethan Hawke és Richard Linklater legújabb filmje. Kilencedik közös munkájuk apropóján a margitszigeti futásokról, a Mielőtt trilógia jövőjéről és a Holt költők társasága ihlette tetoválásokról is beszélgettünk.
A nemzet aranyai sorozat révén újra át lehet élni azt a 12 éves időszakot, amikor „vízilabdában mi voltunk a császárok”, de sokkal több ennél: megmutatja egy valóban különleges csapat tagjainak sportemberi és emberi nagyságát.
HVG