A Trónok harca előtt, a Sárkányok háza után: előzetes érkezett az előzménysorozathoz
A Hét Királyság lovagja című, a Trónok harca eseményei előtt száz évvel játszódó sorozat hat epizódja január 19-től lesz látható.
A Hét Királyság lovagja című, a Trónok harca eseményei előtt száz évvel játszódó sorozat hat epizódja január 19-től lesz látható.
HVG
A József Attila-díjas író a HVG megkeresésére úgy fogalmazott, a Nobel-díj „egy kicsit” Krasznahorkai olvasóinak is szól.
A Fidesz országgyűlési képviselőjének megvannak a maga ötletei arra, kiknek kellene még Nobel-díjat kapniuk.
HVG
A világsajtót lenyűgözte Krasznahorkai Nobel-díja.
hvg360
Miért nagy író Krasznahorkai László, akinek életművét immár Nobel-díjjal is elismerték?
A Nobel-díjas író harminchárom évvel ezelőtt szülővárosa, Gyula televíziójának adott interjút.
HVG
A csütörtök délután óta Nobel-díjas író barátja, Vámos Miklós a HVG-nek azt mondta: Krasznahorkai László életműve azért egyedi, mert minden műve egy bizonyos stílusban íródott és egyetlen témáról szól.
A Nobel-bizottság felkérésére 2006 januárjában, szinte az utolsó pillanatban adta postára két erre hivatalból is hivatott irodalmár az első ajánlást Krasznahorkai László díjazására. Noha az ajánlók személye fél évszázadig nem nyilvános, most mégis eljutott a HVG-hez a majd két évtizeddel korábban született, mára eredményt termő szöveg. Ezt közöljük az alábbiakban, majd felidézzük, hogyan köszöntette Krasznahorkai az első magyar irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét 2002-ben.
HVG
A Magvető kiadó munkatársai együtt várták a döntést.
HVG
Arról beszélt Krasznahorkai László, milyen az élete első napja Nobel-díjasként.
HVG
A Jurányi Házban látható előadás alkotói mintha szavak nélkül is értenék egymást.
A filmrendező, aki hosszú éveken át alkotótársa volt az írónak, azt is felidézte, hogy a Sátántangót egy éjszaka alatt olvasta el, és rögtön tudta, hogy remekmű.
HVG
Amerikában ismerkednek a friss magyar Nobel-díjas nevével, amely számukra majdnem olyan különösnek hathat, mint az író egész könyvet kitöltő mondatai.
HVG
A humorista Addig se iszik című paródiakötetéből idézett egy Krasznahorkai Lászlóról szóló részletet.
HVG
A Nobel-díjért járó összeg szja-mentes, mióta Kertész Imre elnyerte a világ legrangosabb irodalmi díját.
HVG
Krasznahorkai László szerint Magyarország az elmúlt évtizedben egyre jobban eltávolodott a Nyugattól Orbán Viktor nemzeti konzervatív uralma alatt. Kapott is érte Bayer Zsolttól, akinek a mondatai a mai nap után elég rosszul öregedtek.
HVG
A Svéd Akadémia állandó titkára csütörtök délelőtt közölte a bizottság döntését.
Krasznahorkai és George Szirtes együtt nyerték 2015-ben a Nemzetközi Man Booker-díjat.
HVG
„Kizárólag arra a szövegre emlékszem, ami éppen a fejemben van. A hétköznapi memóriám borzalmas” – mondta el munkamódszeréről az író, akit régóta tartottak az irodalmi Nobel-díj esélyesének, és akit csütörtökön a Svéd Akadémia díjazott az elismeréssel. A cikk a 2012. október 6-i HVG-ben jelent meg nyomtatásban.
Dobszay János
Kelemen Zoltán
2002 után ismét magyar díjazottat választott ki a Svéd Akadémia. A nemzetközi szinten az egyik legismertebb és legelismertebb magyar író évek óta komoly esélyesnek számított a fogadóirodáknál.
HVG