Francisco de Goya: Kolosszus, 1808-1812 olaj, vászon, 116X105, Prado, Madrid © Műértő

„Szerintem ez nem Goya-mű, egy másik kéz festette” -fejtette ki meggyőződését a témának szentelt sajtókonferencián Manuela Mena, a madridi Prado Múzeum XVIII. századi festészetért felelős művészettörténésze, aki két kollégájával együtt vetette tudományos vizsgálat alá az alkotást.

A szakértők egy sor olyan részletre hívták fel a figyelmet, amelyek megkérdőjelezik Goya szerzőségét. Ilyen az óriásfigura kissé ügyetlenül megfestett karja, amelyen a fény is inkoherens. Lehetetlen, hogy az anatómiát igen jól ismerő Goya esett volna ilyen hibába, hangsúlyozta Manuela Mena. Az anatómiai ismeretek hiányáról árulkodik a hát is, valamint a csípő kissé csapott vonala. Az apró részleteket is nagy gonddal megfestő mestertől elképzelhetetlen kontármunkának minősítették a szakértők a felhők ábrázolását is. Az elmosódott táj sem jellemző a precíz Goyára. Felfedeztek a képen - a mester által nem használt - rózsaszín tónusokat, valamint - az általa kézbe sem vett - spatula használatának nyomait. Goya sohasem ábrázolt a kép széle lemetszette vagy befejezetlen végtagokkal hagyott figurákat. Pontatlan a kocsi tengelye is, de az végképp elképzelhetetlen, hogy Goya elfeledkezett volna a gravitáció törvényéről a lóról leeső figura megfestésekor. A művész számára különösen fontos, szimbolikus állatnak számító szamár itt úgy jelenik meg, „mint egy plüssmaci” - fogalmazta meg ironikusan kételyeit a Goya-szakértő. Különböző perspektivikus hibákra - amilyen például az elöl álló személy aránya a távolabb állóhoz képest - is felhívta a figyelmet. „Aki ezt a képet festette, nem ismeri a bikák hátsó felét” - jelentette ki, s ez a bikaviadalokon gyakran részt vett aragóniai mesterről elképzelhetetlen.

Szinte hihetetlen, de a képen szereplő, igaz, kissé eldugott A. J. monogramot csak néhány hete fedezték fel. A két betű a szakértők szerint nagy valószínűséggel Goya egyetlen ismert tanítványa, Asensio Julián nevének rövidítése.

Már korábban is felmerültek kételyek néhány Goyának tulajdonított festmény szerzőségével kapcsolatban. Amikor a Prado 1996-ban Goya-kiállítást rendezett, kurátorai - Juliet Wilson-Bareau brit művészettörténész és Manuela Mena - alapos előtanulmányok után ki is hagytak néhány bemutatásra szánt festményt, ilyen volt például a Máglya vagy a Lefejezés. „Ezekből több verzió is létezik, ami rossz jel” - fejtette ki Wilson-Bareau az El Paisnak nemrég adott interjúban, hiszen köztudott, hogy Goya nem ismételte önmagát.

A Kolosszusról ekkor készült röntgenfelvétel is gyanúra adott okot. Felfedeztek tétovázó ecsetnyomokat, és azt, hogy az óriás figurájának több változata is megtalálható a végleges festékréteg alatt. Márpedig Goya nem volt tétovázó festő, hangsúlyozzák a szekértők: amikor az üres vászon elé állt, a fejében már készen állt a kép. A Goya-grafikákat éveken át tanulmányozó Wilson-Bareau nem tartja elfogadhatónak azt az érvet sem, hogy a mester nem mindig festett egyformán magas színvonalon.

A régebben is meglévő kétségek ellenére a Prado, csak most döntött úgy, hogy kihagyja a Kolosszust a Goya a háborús időkben című kiállításról. A döntés nem volt könnyű, egy a múzeum tulajdonában lévő, emblematikusnak tartott művet kellett „leértékelni”. Habár a szakértők immár biztosra veszik, hogy nem Goya alkotásáról van szó, hivatalosnak az „ítélet” akkor számít majd, amikor azt - várhatóan az elkövetkező hónapokban - a Prado Múzeum közlönye is publikálja. A spanyol művészettörténészek egyetértenek abban, hogy a Kolosszus a XIX. századi spanyol festészet olyan elveszett láncszemét képviseli, amely további kutatásokat érdemel. Mint maguk is bevallják: „Jól ismerjük Goyát, de gyakorlatilag semmi ismeretünk sincs a korszak más művészeiről, akikre Goya minden bizonnyal hatással volt.”

A mű eredetiségének kétségbe vonása heves vitákat váltott ki, sokak számára elfogadhatatlannak tűntek a szakértők érvei, és akadtak, akik azzal vádolták Manuela Menát, hogy így akar nagyobb ismertségre szert tenni. A Prado igazgatója ezért szükségét érezte, hogy megszólaljon. Az El Pais által közölt írásában Miguel Zuzaga megvédi az intézményt, amely a szakértőkben felébredt kételyeket „jónak látta megosztani a nagy nyilvánossággal”. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a nagy spanyol festő nem az egyedüli, akinek tévesen tulajdonítottak műveket - előfordult ez Rembrandttal és Rubensszel is. Ezzel a felfedezéssel nem bezárult, hanem inkább megnyílt egy kapu - mondta, s hozzátette: „A Goyával és követőivel kapcsolatos újabb kutatások más megvilágításba helyezhetik ezt a méltán híres és rejtélyes képet, amely az alkotója kilétéről zajló viták ellenére megérdemli, hogy a Pradóban legyen a helye. A nagy művészek életművének jobb megismerése egyben hozzásegít ahhoz, hogy biztosabban sikerüljön elkülöníteni az utánzók vagy hamisítók által készített munkákat az eredetiektől, ami természetesen a művek listájának megkurtításával is jár.” Hasonlóan vélekedik Juliet Wilson-Bareau, aki szerint „a kétségeket ébresztő munkák kizárása Goya életművéből csak koherensebbnek mutatja az alkotót”.

Muharay Katalin

A cikk a Műértő című művészeti folyóirat szeptemberi számában jelent meg.